hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fukar kezek – azonnali bértárgyalást követelnek a közművelődésben

  • MTI

Azonnali bértárgyalást követel a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ), amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete elé szervezett akciót szerdán Budapesten.

A szakszervezet képviselői petíciót adtak át Závogya Magdolna kultúráért felelős helyettes államtitkárnak.

A petícióban a szakszervezet az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint a Belügyminisztériummal követel tárgyalásokat. A Balog Zoltán tárcavezetőnek címzett dokumentumban a bértárgyalások alapjaként azt jelölték meg, hogy a bértáblák szerinti legkisebb nettó illetmény legyen legalább azonos a számított minimálbérrel, a többi illetmény összege a tábla arányában emelkedjen.

A szakszervezet – a január 22-ei magyar kultúra napja alkalmából szervezett – akciója performansszal kezdődött, majd Papp Katalin, a szervezet vezetője mondta el beszédét, ebben azt hangsúlyozta: eljött a közös fellépés ideje. "A maguk felé oly bőkezűek a munkavállalók felé fukar kezekkel mérnek” – fogalmazott Papp Katalin. Mint mondta, az olló nem egyre nyílik, hanem szétnyílt. „Az elit kaszt legfőbb igyekezete, hogy páriákká tegyen minket” – tette hozzá.

Árva János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke arról beszélt, hogy kiállnak a KKDSZ követelései mellett. „Hétköznapi kultúránk, életmódunk és művelődésünk alap lenne a közjó és a közérdek kulturált feltárásához, az erőforrások méltányosabb és hatékonyabb elosztásához. Az a politika, amely ellehetetleníti a közélet és a nyilvánosság alapkészségeinek megismerését és begyakorlását, amelyik akadályozza az állampolgárok aktív művelődési gyakorlatának fenntartását, az lenézi a polgárait, és lehetetlenné teszi, hogy jogaikat és szavazataikat tudatosan gyakorolják” – idézte a KKDSZ szolidaritási nyilatkozatában foglaltakat.

A KKDSZ petíciójában azt is követeli, hogy a közgyűjteményi és közművelődési szférát érintő béremelés időpontja és mértéke legyen független a szféra ágazataira kidolgozandó életpályamodellek életbelépésének időpontjától és mértékétől.

Követelik továbbá, hogy a kormány adjon kiegészítő normatív támogatást a béremelések végrehajtásához, valamint azt: még az idén történjen meg a teljes állami és önkormányzati közgyűjteményi és közművelődési intézményrendszer működési feltételeinek pénzügyi megerősítése.

Závogya Magdolna a petíció átvételét követően ígéretet tett arra, hogy a dokumentumot mihamarabb átadja Balog Zoltánnak.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte: az érdekérvényesítő szervezetekkel a múlt évben is többkörös tárgyalást folytattak, és megpróbálnak megoldást találni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink