hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Amit a minimálbérről és a garantált bérminimumról tudni kell

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Elegendő-e, ha pótlékokkal, különféle juttatásokkal együtt éri el a munkavállaló jövedelme az elvárt minimálbért, milyen szabályok érvényesek a teljesítménybérezésre, és mikor nem lehet garantált bérminimumot fizetni?

Kötelező a munkáért legalább minimálbért fizetni!

A munka törvénykönyve (Mt.) 136. § (1) bekezdése előírja, hogy alapbérként legalább a legkisebb munkabért (ez 2016-ban havi bruttó 111 ezer forint) kell meghatározni a munkaszerződésben. Azt is tudjuk, hogy az alapbér meghatározása a munkaszerződés kötelező eleme (Mt. 45. § (1) bekezdés). Ebből néhány dolog következik. Elsőként az, hogy az alapbérnek önmagában is el kell érnie a minimálbér mértékét, nem elegendő tehát, ha a pótlékokkal, egyéb juttatásokkal együtt éri el ezt a szintet. A minimálbérre vonatkozó garanciát (a fizetés minimális szintje) ráadásul teljesítménybér esetén is alkalmazni kell.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük, mikor kell megfizetni, és mikor nem indokolt a garantált bérminimum.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kínából származó tiszteletdíj – tisztázó kérdés

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

Szerencsejáték Zrt. jutalék – letiltás

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink