hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Levelet küld a NAV, elmaradt termékdíjra figyelmeztet sokakat

  • adozona.hu

Levélben hívja fel a következő napokban az adóhatóság azoknak a termékdíj-köteles termékeket forgalmazóknak a figyelmét, akiknek feltehetően elmaradásuk van a termékdíjbevallásban közölte a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV). A vállalkozásoknak lehetőségük van pótolni elmaradt kötelezettségeiket.

A környezetvédelmitermékdíj-köteles termékekkel kapcsolatos adatok alapján számos adózó esetében valószínűsíthető, hogy termékdíjköteles árut forgalmaztak, de bejelentési, bevallási és befizetési kötelezettségüknek nem, vagy nem megfelelően tettek eleget.

Az érintett vállalkozások a napokban levelet kapnak elektronikus tárhelyükre, amelyben a NAV a nyilvántartásuk felülvizsgálatára és mulasztásuk pótlására hívja fel a figyelmüket.

Az elmaradt bejelentés pótlására a TKORNY jelű nyomtatványon van lehetőség, a bevallás a 15KTBEV elnevezésű nyomtatványon nyújtható be. Mindkettő letölthető a NAV honlapjáról.

Természetesen adategyeztetésre is lehetőség van, e-mailen vagy – PIN-kóddal – a NAV Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerében (ÜCC) telefonon (06-40/20-21-22), illetve postai levélben, valamint a NAV ügyfélszolgálatain személyesen.

Az ÜCC-n belül az "Ügyintézés és konkrét ügyekre vonatkozó tájékoztatás → Bevallásokkal kapcsolatos ügyintézés → Bevallás benyújtásának elmulasztásával kapcsolatos tájékoztatás, bírság határozatok" menüpontokon haladva kérhető tájékoztatás.

A figyelemfelhívás célja, hogy az ellenőrzések megkezdését megelőzően rendezzék kötelezettségeiket a mulasztók – hangsúlyozza a NAV.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink