hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Figyeljen, visszakaphatja az illetéket!

  • adozona.hu

Gyakran előfordul, hogy termőföldön vagyoni értékű jog áll fent. Ha ez a jog törvényi rendelkezésből adódóan 2014. május 1-jén megszűnt, akkor néhány esetben lehetőség van illeték-visszatérítést kérni – közölte a NAV.

Vagyoni értékű jog például a földhasználat, haszonélvezet, használat joga. Ha ez a jog

– termőföldre vonatkozott, és
– nem közeli hozzátartozó javára állt fenn,
akkor 2014. május 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnt.

A jog megszűnése érintheti a megszerzéskor fizetett illetéket is, azaz illeték visszatérítésre van lehetőség. A visszatérítés feltétele, hogy a jog hamarabb szűnt meg, mint ahogyan azt a szerződő felek eredetileg elhatározták.

– Ha a jog létrehozásakor előre meghatározták annak időtartamát, akkor ez az időpont az irányadó. (Például 10 évre létrehozott haszonélvezet 5 évnél hamarabb szűnt meg.)
– Ha a jog „bizonytalan” időre jött létre (például haszonélvezeti jog az adott személyt életének, házasságának vagy özvegységének ideje alatt illeti meg), akkor a jog fennállásának idejére vonatkozóan a jogszabály egy vélelmet állít fel. (Az erre vonatkozó szabályokat az illetéktörvény tartalmazza, de az érintettek tájékozódhatnak róla az illetéket megállapító határozatból, vagy az adó- és vámigazgatóság ügyfélszolgálatán.)

Ha a 2014. május 1-jei dátum a konkrét vagy vélelmezett időtartamok felénél hamarabbi, akkor kérhető a korábban megállapított illeték egy részének visszatérítése.

Fontos, hogy minden esetben legfeljebb annyi illeték téríthető vissza, amennyi a vagyoni érték idejéből még fennmaradt.

Ha az illetéket még nem fizették meg, akkor értelemszerűen az nem is jár vissza.

Az illeték visszatérítését célszerű az adóhatóság honlapjáról (www.nav.gov.hu /„Nyomtatványkitöltő programok” menüpont) letölthető „ITV” elnevezésű nyomtatványon kérelmezni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink