hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

PM: tudatosan félrevezető sajtóhírek az adójavaslatokról

  • adozona.hu

"Tudatosan félrevezető sajtóhírek jelentek meg Veres János pénzügyminiszter keddi, az MSZP frakcióülésén tartott tájékoztatójáról" – reagált a Pénzügyminisztérium a Népszava szerdai cikkére.

A napilap az MSZP informális frakcióülésére hivatkozva a jövő évi adójavaslatokról és a luxusadó tervezett kivetési formájáról írt. Eszerint jövőre már az ötvenmillió forint feletti ingatlanok után is luxusadót kellene fizetni.


A Pénzügyminisztérium azonban közleményben cáfolta a lap értesüléseit. „Amint azt a pénzügyminiszter a nyilvánosság előtt többször is elmondta, nincs semmilyen döntés a jövő évi adójavaslatokról, így az ingatlanadóról sem. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a koalíciós megállapodásnak megfelelően a kormány egyszerűsíteni akarja az adórendszert, és igazságosabbá tenni, hogy a tehetősebbek is arányosan vegyék ki a részüket a közterhek viseléséből.” – hangsúlyozza a közlemény. A minisztérium szerint zajlik a döntések előkészítése, a javaslat augusztus végére készül el, amit a kormány szeptember közepén tárgyal.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Import áfa időpont

Nagy Norbert

adószakértő

Pezsgő továbbértékesítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink