hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új adók elburjánzására lehet számítani a településeken

  • Erdős Gabriella adószakértő, TaxMind Kft.

Jószerivel csak a fantázia szab határt az új adóknak, miután az Országgyűlésnek a múlt héten T/1705-ös számon benyújtott törvényjavaslat viszonylag kevés korlátot szabva települési adók kivetésével hatalmazza fel az önkormányzatokat. A helyi adókkal kapcsolatos többi módosítási javaslatot is bemutatjuk.

A helyi adóról szóló 1990. évi C. törvény javasolt módosítása két területen, a települési adó kivetési jog bevezetésével és a beszerzési, értékesítési szövetkezetek mentesítésével hoz újdonságot, valamint néhány területen a jogalkalmazást segítő pontosításokat fogalmaz meg. A legfontosabb változás kétségkívül az önkormányzatok települési adó kivetési joga.

A törvény jelenleg az önkormányzatok jogát a helyi adók tekintetében két területre korlátozta: arra, hogy kivetik-e a parlament által elfogadott helyi adó törvényben szereplő valamelyik helyi adót, illetve, ha igen, milyen adómértékkel. A mostani módosítás megalkotja, bár nem definiálja, a települési adók csoportját. Települési adót bármire ki lehet vetni, feltéve, hogy azt más törvény nem tiltja, illetve, hogy más törvény arra az adótárgyra még nem vetett ki adót. Jó hír a vállalkozóknak, hogy vállalkozásokat nem terhelhet települési adó, legalábbis vállalkozási minőségükben nem.

Az elméleti érdeklődéssel megáldott olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy mennyire tekinthető Magyarország alaptörvényével és sarkalatos jogszabályaival összhangban lévőnek az önkormányzatok tervezett települési adó kivetési joga. Régebben adót kivetni kizárólag törvényben lehetett. A szabály célja az volt, hogy az adórendszer ne burjánozzon ellenőrizhetetlenül; a különböző, esetleg részérdekeket képviselő és érvényesítő költségvetési szervek ne tudjanak alacsonyabb szintű jogszabályok segítségével a parlament választott képviselőinek megkerülésével addicionális bevételi forrásokat teremteni maguknak.
OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, milyen lehetőségei vannak az önkormányzatoknak az új adó kivetésére, illetve mi módosul még a helyi adóról szóló törvényben!
A teljes cikkhez előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink