hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Eva: 35-37 százalékkal számolnak a fideszesek

  • MTI

A fideszes parlamenti képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelné az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva adómértékét - közölte Lázár János a TV2 Mokka című műsorában kedden. A Fidesz frakcióvezetője beszélt arról is, hogy szerinte Magyarország nem fog "bedőlni", továbbá hangsúlyozta: a devizahitelesek megmentésében nem lehet meghátrálni.

Lázár János az evával kapcsolatban elmondta: jövő hétfőn dől el, hogy az adó mértéke hány százalékra nő január 1-jétől. A 35-40 százalék közötti sávban gondolkodnak: a fideszes képviselők jelentős része 35-37 százalékra emelné, a kormányzat egy része viszont 40 százalékra - ismertette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy "a számok beszélnek", a bevételi szempontok a legfontosabbak. (Hétfőn dőlt el, hogy megmarad az egyszerűsített vállalkozói adó 2012-ben, az összeghatára és az adómértéke azonban emelkedni fog.)
   
A frakcióvezető az interjúban cáfolta azt a sajtóinformációt, amely szerint alkut kötöttek volna Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy az eva megtartásáért cserébe a frakció nem fogja "megfúrni" a köznevelési törvényjavaslatot. Mint fogalmazott, "nem volt árukapcsolás". Ugyancsak az oktatást érintő azon felvetésre, hogy a Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár és Pokorni Zoltán, az oktatási bizottság fideszes elnöke közötti vita kezd vagdalkozó lenni, Lázár János azt válaszolta: "nem hiszem". Hozzátette ugyanakkor, hogy szerinte sok konfliktus és egyeztetés lesz még a köznevelési törvényjavaslattal kapcsolatban. Pokorni Zoltánnak - aki egyben a Fidesz egyik alelnöke - azon mondatáról, hogy amióta a Fidesz kormányon van, lényegében semmi nem történt az oktatásban, a frakcióvezető úgy vélekedett: ez talán kicsit túlzás volt, "de az igazi dolgok még ezután következnek, ez valóban így van".
   
Arra a kérdésre, hogy Görögország és Olaszország után bedőlhet-e Magyarország is, azt felelte: "nem hiszem, hogy erre sor kerül", a kormány az Országgyűléssel együtt minden olyan lépést megtett, amely ennek az elkerülését szolgálja. Magyarországon azért elképzelhetetlen olyan típusú baj, mint Görögországban vagy Olaszországban, mert kétharmados parlamenti többsége van a Fidesz-KDNP-nek, vagyis politikailag stabilak a viszonyok - mondta. Arra, hogy szükség lehet-e hitelre a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), közölte: nem tudja megjósolni, nem tudja megmondani, hogy 2012-ben az európai gazdasági környezet milyen lépéseket fog kikényszeríteni, de emlékeztetett arra, hogy a kormány tavaly úgy döntött, az IMF-től függetlenül utat fog járni. A Népszabadság keddi számában arról írt, hogy "befolyásos források" emlékezete szerint zárt körben Orbán Viktor már korábban célzott arra, hogy "ha az IMF visszajön, én el...". "Én nem emlékszem ilyen célzásra" - mondta Lázár János az ezt firtató kérdésre a TV2-ben.
   
A devizahitelesekről szólva a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, változatlan az álláspontja az ügyben: szerinte ma Magyarországon az 1,2 millió devizahiteles jelenti a legnagyobb kockázatot, az ő kimentésük nélkül az ország nem tud előrelépni. Ezért úgy látja, hogy a devizahitelesek kimentése a legfontosabb cél, és ebben nem lehet meghátrálni. "A kormányzatnak mérlegelnie kell a további segítségnyújtást, és mérlegelni is fogja" - jelentette ki.
   
A parlament ülésezési rendjének esetleges megváltoztatásáról Lázár János azt mondta, belátható időn belül nem várható, de elképzelhető, hogy január-februárban áttekintik, milyen új menetrendet tudnának kialakítani.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink