hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

EU: eredménytelen a harc a feketemunka ellen

  • adozona.hu

Nincs jele annak, hogy a feketemunka visszaszorulóban lenne az EU-ban, sőt, úgy tűnik, egyes szektorokban kifejezetten terjed – ismerte el az illegális foglalkoztatás elleni fellépések eddigi kudarcát Vladimír Spidla illetékes biztos. Az Eurobarometer egyúttal egy olyan kutatás eredményeit is közzétette, amely megpróbálta felmérni a feketemunka elterjedtségét.

A Bruxinfo tudósítása szerint Spidla nagyon károsnak minősítette a feketemunka létét az európai szociális rendszer szempontjából. Az illegális foglalkoztatás ugyanis illegális szociális dömpinget tesz lehetővé, ami egyfelől kizsákmányolja a dolgozókat, másfelől esetenként rendkívül erősen versenytorzító hatású lehet. 2003-ban a Tanács egy sor lehetséges ellenintézkedést határozott meg a feketemunka visszaszorítására, de ezek nem sok eredményt hoztak.

Ennek okai egyebek között az élőmunkát sújtó magas adó- és járulékterhek, a túlóra megadóztatásának tisztázatlansága, valamint a minimálbér alacsony volta illetve (egyes tagállamokban hiánya). Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy ha a minimálbér magasabb lenne, a munkavállaló szívesebben keresne ilyen – más tekintetben is nagyobb biztonságot nyújtó – lehetőséget.

Az Eurobarometer közvélemény-kutatási módszerekkel próbálta megbecsülni a feketemunka elterjedtségét az EU-ban. Eszerint az uniós állampolgárok 5 százaléka vallotta azt, hogy az elmúlt egy évben dolgozott illegálisan, Magyarországon 7 százaléka ismerte be az illegális munkavégzést, 89 százalék viszont nemmel válaszolt - írja az MTI.

Az idén május-június között a felmérés készítői 26 659 uniós állampolgárt faggattak a fekete munkáról. A felmérésből az derült ki, hogy öt százalék - azaz az EU 392,9 millió lakosából 19,7 millió - dolgozott bevallottan illegálisan az elmúlt egy évben. 

Az első helyen Dánia áll 18 százalékkal, a második Lettország 15, a harmadik Hollandia 13 százalékkal. A középmezőnyben Magyarország 7 százalékkal egy csoportban van Ausztriával, Csehországgal és Litvániával, az utolsó négy Portugália (3 százalék), Nagy-Britannia (2 százalék), Málta (2 százalék) és Ciprus (1 százalék). 

A felmérés szerint az illegálisan munkát vállalók átlagosan 16,6 eurót keresnek óránként, a férfiak és nők fizetsége között azonban lényegesen nagyobb az eltérés, mint normális esetben: a férfiak 19 eurót, a nők 12 eurót keresnek. Ez nagyjából 30 százalék különbség, ami egyébként 15 százalék szokott lenni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink