10 találat a(z) rozsdaövezet cimkére

Új kormányrendeletek, -határozatok, miniszteri rendeletek, a nyugdíjemelési szabályokra még várni kell Cikk

Új kormányzati jogszabályok jelentek meg a Magyar Közlöny 137. és 138. számában.

Négy új rendelet a tegnap esti Magyar Közlönyben Cikk

Egyebek közt a 2023. évi költségvetési törvényre, a harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatására és a rozsdaövezeti akcióterületekre vonatkozó előírások is módosulnak a Magyar Közlöny 2023/74. számában tegnap közölt rendeletek alapján.

Indulhat az értékesítés: 5 százalékos az áfakulcs a rozsdaövezeti lakásokra Cikk

Immár a gyakorlatban is alkalmazhatóvá vált az általános kedvezményes lakásáfa mellett létező, az úgynevezett rozsdaövezeti lakások értékesítésére 2020. július 22-től érvényes 5 százalékos áfakulcs, az első rozsdaövezeti terület 2021. november 9-én hatályba lépett kijelölése után – hívja fel a figyelmet a honlapján közzétett tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Rozsdaövezeti lakásokra igényelhető áfa-visszatérítés: itt vannak a feltételek Cikk

Az állam a rozsdaövezetek fejlesztése céljából lakások vásárlásához kapcsolódó áfa-visszatérítési támogatás lehetőségét vezeti be 2021. szeptember 1-jétől kezdődően. Cikkünk ennek feltételrendszerét vizsgálja meg alaposabban.

Bizottság jelöli ki a rozsdaövezeteket Cikk

A rozsdaövezetekben épülő új lakások általános forgalmi adója 5 százalék. Azt, hogy mi számít rozsdaövezetnek, egy öttagű rozsdaövezeti bizottság jelöli ki – derül ki a 21. számú Magyar Közlönyben megjelent 1107/2021. kormányhatározatból.

Kormányhatározat született a rozsdaövezeti Városi Otthonteremtés Programról Cikk

Július 6-án jelent meg a 2020. évi 162. számú Magyar Közlönyben a rozsdaövezetekben megvalósuló „Városi Otthonteremtés Program” elindításához szükséges intézkedésekről szóló 1369/2020. kormányhatározat.

Ekáer, kata, lakásáfa – itt vannak a megszavazott adó- és tb-változások! Cikk

A 2021. évi költségvetés megalapozásáról szóló, július 3-án elfogadott törvény több ponton módosítja a jelenlegi ekáert. A módosításokat elsősorban az európai uniós jognak való megfelelés követelménye indokolta, ezen felül a változtatások kidolgozásakor fontos szempont volt az utóbbi öt év ellenőrzési tapasztalatainak figyelembevétele is. A törvény számos részletszabályról (különösen a bejelentési kötelezettség alá eső termékek köréről) nem rendelkezik, azokat egy későbbiekben kihirdetendő miniszteri rendelet tartalmazza majd.

5 százalékos áfakulccsal épülhetnek új lakások népszerű budapesti kerületekben is Cikk

Várhatóan megállítja a lakásépítések visszaesését a kormány által bejelentett barnamezős övezetekben alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos lakásáfa, ennek a pozitív hatása 2022-től érvényesülhet – mondta Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője, a jegybank júniusi lakáspiaci jelentését bemutató online sajtótájékoztatóján.

5 százalék lehet a rozsdaövezetekben épülő lakások áfája Cikk

A rozsdaövezetekben tervezett lakásépítéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón elmondta: ez új lehetőséget jelent a nagyvárosoknak és elsősorban a fővárosnak.

Nő a SZÉP-kártyára adható juttatás, csökken egyes lakások áfája, haladék az adóbevallásokra Cikk

A kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben döntött a beszámolók és adóbevallások elhalasztásáról, a kártyás vásárlás lehetőségének szélesítéséről, áfakönnyítésről és a SZÉP-kártyára adható összegek emeléséről is – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kúriai ítélet

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Családi kedvezmény 16 év fölött

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink