4 találat a(z) innovációs járulék 2019 cimkére

Innovációs járulék 2019 Kérdés

Tisztelt Szakértő! A 2019. évre vonatkozó innovációsjárulék-kötelezettséggel kapcsolatos a kérdésem: "A" Zrt. 100%-os tulajdonosa egy magánszemély, "B" Kft. 100%-os tulajdonosa ugyanaz a magánszemély. "C" Kft. 75%-os tulajdonosa szintén ugyanaz a magánszemély, a 25%-os tulajdonos pedig egy külső magánszemély."A" és "B" mikrovállalkozás, míg "C" vállalkozás a 2017. évig kisvállalkozás volt, a 2018. évtől azonban – a saját adatai alapján – középvállalkozásnak minősül."A" és "B" vállalkozás fő tevékenysége saját tulajdonú ingatlan bérbeadása, a bérbevevő mindkét esetben "C" vállalkozás, akinek tevékenységi köre merőben más, mint "A", illetve "B" cégé. Ez esetben – a 2019. évre vonatkozóan – kapcsolódó vállalkozónak minősülnek-e az említett cégek? Válaszában szíveskedjen kitérni az azonos, illetve a szomszédos piac fogalmának magyarázatára is, mivel ez számomra teljesen értelmezhetetlen, ugyanakkor azt hiszem, hogy ennek tisztázása döntő szerepet játszik annak eldöntésében, hogy az adott cégek adatait össze kell-e számítani vagy sem? Amennyiben igen, akkor mindhárom cég középvállalkozásnak minősül-e, és mint ilyen, az innovációs járulék alanyai lesznek? Bízom abban, hogy sikerült érthetően megfogalmazni a kérdéseimet. Válaszát előre is köszönöm.

Kkv-besorolás: ezen is múlhat az adóalap- és az adókedvezmény Cikk

Több kérdés is felmerül a kkv-besorolással kapcsolatban, részben az innovációs járulék alóli mentességgel, részben a külföldi kapcsolt vállalkozások adatainak figyelembevételével összefüggésben.

Kapcsolódó vállalkozás Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2019. évi innovációs járulékkal kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni. "A" vállalkozás: 7 magánszemély tulajdonos: - 1-es 2-es tulajdonos férj és feleség: 22, 23%, 11,11% részesedéssel, - 3-as, 4-es tulajdonos szintén férj és feleség: 22,23%,11,11 % részesedéssel, - 5-ös, 6-os, 7-es tulajdonos szülő,-gyermek kapcsolatban vannak: 22,22%, 5,55%, 5,55%-os tulajdonrésszel "B" vállalkozás: az "A" vállalkozás 22,22 részesedésű magánszemély tulajdonosai egyenként 33,33%-os részesedésű tulajdonosai "B" vállalkozásban. Az ügyvezetést "B" vállalkozásban nem a tulajdonosok végzik. ."A" vállalkozás mutató számai alapján évek óta innovációs járulék fizetésére kötelezett. "B" vállalkozás csak akkor lenne kötelezett, ha kapcsolódó vállalkozás lenne "A" vállalkozással a tulajdonosi szerkezet alapján. Kérdésem az lenne, hogy megvalósul ez a tulajdonosi szerkezet alapján? Hu, remélem érthetően tudtam leírni. -:)))) Várom szíves válaszát. Köszönettel: Havasi Györgyi

Innovációs járulék alanya Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2019 évben alanyává válik-e az innovációs járuléknak az a két cég, ahol: "A" cég tulajdonosa 100 százalékban egy magánszemély. Létszám 37 fő. "B" cég tulajdonosai : 4 százalékban az "A" Kft. egyedüli tulajdonosa, 48-48 százalékban pedig a lánya és a felesége. "B" cégnél a létszám: 16 fő. Korábban mindkét cég mentesült a fizetés alól. Köszönettel várom válaszát!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz adóelőlege

Széles Imre

tb-szakértő

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink