13 találat a(z) TIM cimkére

Megszűnik a Technológiai és Ipari Minisztérium, új minisztérium alakul Cikk

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatót tartott a Karmelita kolostorban. A miniszter bejelentette, hogy önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány. Közölte azt is, hogy Palkovics László technológiai és ipari miniszter lemondását elfogadta a kormányfő.

Energiatámogatási program: csütörtökön indul a regisztráció Cikk

A nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozások munkahelyeinek megőrzését vissza nem térítendő támogatással segítő, idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án, csütörtökön kezdődik meg – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

TIM: a megállított járművek tizede nem tett eleget minden követelménynek Cikk

Négy nagyvárosban összesen 867 gépkocsi állapotát mérték fel a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akcióban 2022. szeptember 19-e és 23-a között. Az Európai Mobilitási Hét kísérőprogramján a szakemberek 94 jármű esetében állapítottak meg hiányosságot, közülük 27 erősen szennyezőt kell két hónapon belül időszakos műszaki vizsgálatra vinni – ismertette pénteki közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Megkezdődtek a tárgyalások a 2023. évi minimálbérről és garantált bérminimumól Cikk

Megkezdődtek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) a jövő évi minimálbérre és a garantált bérminimumra vonatkozó tárgyalásai, a kormány célja, hogy az év végéig megszülessen a megállapodás – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a LIGA Szakszervezetek Bérkonferencia című szakmai rendezvényén csütörtökön Budapesten, közölte az MTI.

Tizenötmillió forintnyi bírság a nyári poggyászfiaskó után indított eljárásokban Cikk

Öt teljes órán át tartotta vissza egy éjfél után landoló repülőgép utasainak csomagjait a földi kiszolgáló június végén, Budapesten. Sokan kényszerültek így a terminálon kivárni, míg reggel végre hozzájutottak bőröndjeikhez. A mulasztó céget ötmillió forintra büntette a közlekedési hatóság. A reptér üzemeltetőjének kétszer ekkora bírságot kell fizetnie a mélyalvási időszakban a megengedettnél jóval nagyobb számban mozgó repülők miatt – írja Facebook-bejegyzésében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Bérköltség-támogatás álláskeresők elhelyezkedéséhez a vidéki régiókban Cikk

Tízezer álláskereső elhelyezkedésére adható támogatás a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdán az MTI-vel.

Egész hétvégén elmarad a kamionstop, ha nem enyhül a kánikula Cikk

Az augusztus 6-án, szombaton éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt a hétvége első napjára felfüggesztik a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozását. A kamionstop feloldása vasárnapra is feltételesen vonatkozhat akkor, ha az országos tisztifőorvos a hőségriasztás meghosszabbításáról döntene – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken az MTI-vel.

Továbbra sem kell fuvarozási engedély az ukrán teherautókra Cikk

Júliustól sem kell fuvarozási engedély az ukrán teherautókra – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel vasárnap.

Megkezdődtek a foglalkoztatások jogszerűségét vizsgáló nyári ellenőrzések Cikk

Megkezdődött a jogszerű foglalkoztatás nyári ellenőrzése, a munkaügyi hatóság idén is fokozott erőfeszítéseket tesz a bejelentés nélküli foglalkoztatás kiszűrése érdekében, a vállalkozásoknak ezért érdemes mielőbb pótolniuk az esetleges hiányosságokat – jelentette be szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Elindult az szja-mentes jövedelmet biztosító nyári diákmunka program Cikk

A nyári diákmunka program 2013 óta futó kezdeményezés, amely elsősorban bértámogatással ösztönöz a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatására. A fiatalok szerdától regisztrálhatnak az idei kiírásra, a 25 év alattiak idéntől szja-mentes munkavégzésük után járó keresetükből még több pénzt tarthatnak meg, költhetnek saját céljaikra – hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A fiatalok nem dolgozhatnak éjszaka, napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet Cikk

A 25 év alattiaknak idén bevezetett szja-mentesség miatt minden eddiginél inkább megéri a nyári szünetben munkát vállalniuk. A vakáció kezdete és nyári diákmunka program indulása előtt a tanulók, hallgatók munkavégzésének, munkavédelmének szabályaira hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Júliustól támogatás jár a fiatalok foglalkoztatásához Cikk

Júliustól már dolgozhatnak a támogatással elhelyezkedő fiatalok – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Változás az újonnan kiadott magyar rendszámokban július elsejétől Cikk

Július elsejétől egy betűvel meghosszabbodnak az újonnan kiadott magyar rendszámok – közölte az Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára közösségi oldalán szerdán.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Térítésmentes átadás civil szervezet

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink