6 találat a(z) áfa törvény cimkére

Könyvelés devizában Kérdés

Az NGM szerint nem írták felül a törvényt Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint az Adózónán megjelent egyik cikk állításával ellentétben nem írták felül rendelettel a törvényt.

Lízing 1x1 – amit muszáj tudni ezekről a szerződésekről Cikk

Bár a lízing már nem újdonság, mégis számos adózási és számviteli csapdát rejteget még a gyakorlott könyvelők számára is. A probléma forrása az, hogy lízing esetében a lízingbevevő cég „két úr szolgája”, azaz az ügyet másként kezeli a számviteli, és másként az áfatörvény.

Mennyi bírságba kerülhet egy megbízhatatlan partner? Szakértői Kommentár

Megállapítható-e ÁFA hiány olyan közösségi tranzakciókkal összefüggésben, melyek esetében az áruk be sem lépnek Magyarország területére? A kérdés abszurditásán talán néhány általános forgalmi adónemben elmélyült olvasónk ráncolhatja a homlokát és csóválhatja a fejét, hiszen első ránézésre elképzelhetetlenek tűnhet általános forgalmi adó fizetési kötelezettség keletkezése olyan esetekben ahol Magyarország határain belül nincs áruforgalom. A gyakorlat azonban egészen más helyzetet produkál.

Áfa: a károk enyhítésének egyik új lehetősége Szakértői Kommentár

Azt, hogy a törvénymódosítás körül bábáskodók, illetve maguk a törvényalkotók mennyiben akarták, nem tudom, mindenesetre tény, hogy az általános forgalmi adóról szóló törvény egyik idén január 1-jétől hatályos módosítása összességében több milliárd forinttal gyarapíthatja az adózókat, s persze ennek tükörképeként rövidítheti a központi költségvetést. Miről is van szó?

Áfa-levonás és áfa-regisztráció: mit mond a szakértő? Cikk

Az általános forgalmi adót érintő olvasói kérdéseinkből válogattunk. Szakértőnk, Csobánczy Péter, az áfa-levonási jog gyakorlása és áfa-regisztráció kapcsán tisztáz néhány kérdést.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telephely az iparűzési adóban

Szipszer Tamás

adószakértő

Sportolói adomány vagy szponzoráció

Szipszer Tamás

adószakértő

Közhasznú bevétel adómentessége

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink