Ellenőriznék a számlatömbök tulajdonosait

Megosztás Tetszik

A jogszabály még mindig nem teszi lehetővé, hogy tájékozódhassunk, hogy az adott számlatömb kié, abból a számlakibocsátást jogosult személy végzi-e? Az áfatartalma, a kiállítási módja és az ellenőrizhetetlensége miatt a legproblémásabb adózási terület továbbra is a számlázás.

A jogszabályok szerinti adatszolgáltatást a nyomtatványforgalmazók gépi számlázással teljesítik, a szoftverből az adóhatóság felé való adatszolgáltatás is pontos, a benne szereplő adatokat az APEH mégis kézileg kérdezi le újra, vagyis nem hisz a saját maga által nyilvántartott adatoknak. Ha ez így van, akkor Magyarországon a számlatömbökből a naponta kiállított többmillió kiállított számlát a befogadók hogyan merjék elszámolni és arra adóvisszaigénylést alapozni?

Egy konkrét esetben egy fuvaros családjában az egyik gyermek gondolt egyet és vett két olyan számlatömböt, ahol hamis adatokat adott meg, majd apuci vállalkozásának dicsfénye alatt – annak tudta nélkül – teljesített, és szórta a hamis tömbökből a saját vállalkozásuk számláit. Az apa a vizsgálat során ezeket a számlákat letagadta, a fiát okolta, de mégis a számlát befogadó járt pórul. Számára a számlán szereplő áfa nem levonható, mert nem tudta, nem tudhatta, hogy a tömböt nem a fuvaros vállalkozásra vásárolták. A probléma kapcsán egyértelműen sokadszorra fogalmazódik meg, hogy megoldás lenne, ha a tömbök sorszámai lekérdezhetőek lennének bárki számára.

Hasonlóan aggasztó a helyzet a számítógéppel kiállított számlák kapcsán. A vonatkozó miniszteri rendelet április elsejével való változtatása, túlságosan jogi nyelvezetű, a megfogalmazás ismét bajt okozott. A korábbi szövegben az úgynevezett leporellós számlanyomtatásra külön szabályozás volt érvényes, abból világosan kiolvasható volt, hogy csak az összes példányszámot kellett a nyomtatás során feltüntetni. Az új rendelkezés azonban megszünteti a még mindig nagyon elterjedt módszer szabályozását, helyette ennyit hagy:

Olaj a tűzre, hogy egy olvasói kérdéseket megválaszoló szaklapban kerek-perec június elején azt állították, hogy a leporellós számla nem tud eleget tenni az új szabályozásnak. A helyzetet firtató olvasóval kizárólag azt közlik, hogy a leporellós számláját a vevő jogosan utasítja vissza, de azt, hogy mit tegyen a helyzet megoldására, arról nem esik szó. Hivatali körökben a változtatás nyomán az új helyzetet úgy képzelik el, hogy a leporellós számlázás során a példányok számát már nem muszáj feltüntetni, de az első, eredeti oldal mindenképpen legyen megkülönböztethető a többi oldaltól. Ez vélhetőleg önmagában is megy, csak nagyon extrém esetben fordulhat elő az, hogy a leporelló olyan formájú és minőségű, hogy az eredeti és a másolati példány ne lenne megkülönböztethető az eredetitől . Ha valaki önszorgalomból ennél többre vágyik, akkor bármilyen nyomdatechnikai eszközzel, akár pecsételéssel is megoldható a megkülönböztetés, hasonlóképpen, ahogy más országokban teszik: egy egyedi bélyegzővel – a saját nyelvüknek megfelelően – ráütik az első példányra, hogy „EREDETI”.

Sajnos nem tudjuk, hogy az előbb említett kiadvány válaszadójának mindez miért nem jutott eszébe és miért kelti azt a látszatot, hogy a leporellón történt számlázás eleve nem felel meg a szabályozásnak. Miután a szabályozás éppen a számlát befogadót nem védi, szerencsés lenne végre elgondolkozni, hogy milyen mértékig feleljen a számláért az azt elszámoló és milyen mértékig a kibocsátó, illetve azt, hogy egyáltalán szükséges-e a jelenleg hatályos formai szabályozás?