Ingatlanadó: a hitel nem számít

A vagyon adóztatása nem új keletű intézmény: minden középiskolás olvasott már a Mátyás király féle kapu-, ház-, majd füstadóról. A füstadó nem az elszállt adóbevételt jelenti, hanem a házon belül a családra utalt. Egy házban több család élt, amelynek külön-külön tűzhelye (ha úgy tetszik, külön konyhája) volt. A vagyon legnyilvánvalóbb eleme: az ingatlan. Látható, a tulajdonos személye közhiteles nyilvántartásból megállapítható, nem vihető (rejthető) el. Az ingatlanhoz az adóbevételből közös kiadások is tapadnak; út vezet oda, közvilágítás, közlekedés, közbiztonság. Minden körülmény amellett szól, hogy – ha valaki adóztatni akar, akkor – a közkiadásokhoz történő hozzájárulás egyik része az ingatlan-tulajdonhoz fűződjék.

A házértékadót a házadón felül kellett megfizetni (a mostani ingatlanadóból levonható a megfizetett helyi adó). Alapja: a 800 ezer forintot meghaladó forgalmi értékű lakóépület (lakás), valamint a félmilliót meghaladó értékű üdülőépület volt. A forgalmi értéket akkor csökkentette "az Országos Takarékpénztárnak fizetendő építési kölcsön- (vételár) tartozás". (Ez jelentős különbség a mai szabályozáshoz képest. A 2009-es évi LXXVIII. törvény 2.§ 10. pontja ugyanis nem engedi levonni a ’vagyontárgyat terhelő adósságokat’.) Az éves adótétel lakóépület esetén a forgalmi érték 0,5, illetőleg 1 százaléka attól függően, hogy a lakás alapterülete 125 m2-nél kisebb vagy nagyobb volt. Az üdülőépület magasabb, 1, illetőleg 1,5 százalékos adótétele  pedig attól függött, hogy hány szobás volt, illetőleg az alapterület 80 m2-nél ( társasüdülőben: 60 m2-nél) kisebb vagy nagyobb. Lakás esetében az a tulajdonos, aki legalább 3 kiskorú gyermekével lakott együtt, a forgalmi értéket gyerekenként 100-100 ezer forinttal csökkentette. (Csaknem azonos kedvezményt ismer az új ingatlanadó jogszabály!) Az adót a helyi tanács végrehajtó bizottság szakigazgatási szerve kezelte. (Ma ez a központi adóhivatal – az APEH – dolga lesz.)
 
A házértékadóról annak a tulajdonosnak kellett bevallást benyújtania, akit erre az első fokú adóhatóság felszólított (!). Ez érdekes eltérés a szokásos önadózási szisztémától. Ha valakinek mondjuk egy (akkori értéken) 5 milliós "csodapalotája" volt és nem kapott ilyen felszólítást, annak nem kellett bevallást készítenie. Képzeletünk gazdagságán múlik annak megítélése, hogy a "hatósági kiválasztás", mint adómegállapítási kritérium milyen összefonódásokat, netán korrupciót okozhatott.
 
Azt is érdemes megjegyezni, hogy ebben az időszakban egy családnak csak egy-egy lakás és üdülő lehetett a tulajdonában, amit igazgatás-rendészeti jogkörben írtak elő más (nem adótárgyú) jogszabályok. Emiatt a korlátozás miatt sok látszat-válás uralkodott el az országban. A korlátozás megszüntetésével e párok többsége újraházasodott. A házértékadó nem élt sokáig. Kevés bevételt hozott, viszont sok társadalmi konfliktust, s a bevétel még az igazgatási költségeket sem fedezte. Az akkori "nagyértékű" ingatlanok tulajdonosai értelemszerűen magasabb, nagyobb érdekérvényesítési képessége hamar megölte. Utóélete hosszabbnak bizonyult, mivel a forgalmi érték körüli bírósági viták több év múlva zárultak le.

Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs
adószakértő, Ernst & Young
c. egyetemi docens