hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Banki igazolás: miért csak ezt fogadja el az APEH?

  • dr. Marosi Andrea

Az adóeljárási törvény szerint a becslési eljárás során kiemelten hitelt érdemlő bizonylat a banki igazolás a pénzösszeg meglétéről. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

„Nem életszerű, hogy ilyen nagy összeget ne valamelyik pénzintézetnél helyezzék el, különös tekintettel az 1990-es évek elején hatályban lévő igen magas betéti kamatokra” - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság egy vagyongyarapodási vizsgálat ügyében folyó felülvizsgálati eljárásban. Eszerint, jogszabály ugyan nem mondja ki, így elvileg nem lenne kötelező bankban tartanunk a pénzt. De mivel az LB szerint életszerű, gyakorlatban nem fogadja el az APEH, ha máshol tartjuk a megtakarításainkat. 

Noha az „életszerűség” megfoghatatlan ahhoz, hogy egy becslési eljárás alapja legyen és ahhoz is, hogy az adóhiányt így lehessen bizonyítani. Kétségtelen az is, hogy szabad bizonyítás elve ( polgári perrendtartás) ellenkezik az adóeljárási törvény legutóbbi módosításával, mely hitelt érdemlő bizonyíték címszó alatt banki igazolást is felsorolja. Ez az ellentmondás úgy lehetséges, hogy az egyik egy közigazgatási, a másik pedig egy polgári peres eljárásban meghatározott módszer. Az egyetlen probléma, hogy a polgári peres eljárás keretén belül vizsgálják felül az adóhatósági határozatot. 

Nyilvánvaló hogy a bíróság nem mondhatja ki, csak meghatározott körben fogad el bizonyítékot. De azt azonban jogában áll megállapítani, hogy az állampolgárok életszerűen a bankban helyezik el az éppen nem használt pénzeszközeiket, s ha nem így történik, akkor az életszerűtlen és nem bizonyítható. Ezzel a megállapítással, kitűnő jogalapot szolgáltat az adóhatóság számára, hogy továbbra is következetesen csak banki igazolásokat fogadjon el egy pénzösszeg fedezetének igazolásánál. Ez kétségkívül előnyös az állam számára hiszen ellenőrizhetővé válik minden egyes ember vagyonmozgása, és előnyös a bankok számára hiszen akinek nem akaródzik az is előbb –utóbb bekényszerül.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Személyi kedvezmény visszamenőleges érvényesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink