Jelszóemlékeztető


 

Mi lesz az üdülési csekk helyett?

Utolsó módosítás: 2010. július 30.
Szerző: HVG

Egyetlen tollvonással megszünteti a kormány az üdülési csekkből az utóbbi egy évtizedben virágzó bizniszt építő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt, hogy a busás haszonnal járó üzletet saját érdekkörébe csatornázza.



 
 

Százmilliárd forintos kártyabiznisszel vigasztalódhat a különadóval sújtott bankszféra, pontosabban valamelyik jelentős lobbierővel bíró pénzintézet. Nagyjából ekkora forgalommal kecsegtet ugyanis az üdülési csekket várhatóan már a jövő évtől felváltó, a főként a hazai fürdőkben, panziókban és szállodákban különféle szolgáltatásokra jogosító, úgynevezett Széchenyi rekreációs kártya. Legalábbis akkor, ha az – mint a bevezetését szorgalmazó turisztikai vállalkozások remélik – szja-mentes lesz, sőt a munkáltatók a társaságiadó-alapjukból levonhatják a dolgozóiknak ily módon adott üdülési támogatás egy részét. A zsíros haszonnal járó üzletet a HVG információi szerint legvalószínűbben a szociáliskártya-üzletet is megkaparintani kívánó OTP Bank viheti el (HVG, 2010. április 3.). A turisztikai szakmában – már csak az új plasztik fantázianevéből kiindulva is – esélyes indulóként emlegetik még a jobboldali médiabirodalmat kiépítő Töröcskei István frissen Helikonról Széchenyire átkeresztelt bankját és a kisvállalkozók Széchenyi-hitelkártyája fölött őrködő Demján Sándor nagyvállalkozó érdekeltségeit is.

Papíralapú, nyomtatási költsége van, sérülékeny és könnyű visszaélni vele – így summázta a csekk leváltásának szükségességét Bánki Erik, a parlament sport- és turisztikai bizottságának fideszes elnöke múlt heti médiaszereplései során. (A képviselőt, akit az OTP- és MLSZ-vezér Csányi Sándor jelölése nyomán pár hete beválasztottak a labdarúgó-szövetség elnökségébe is, lapzártánkig nem sikerült elérnünk.) Ennél kissé mélyebbre nyúlnak a kártyásítás indítékai: a kormány elsősorban a szakszervezeteket szeretné kifúrni a jól fialó üdülésicsekk-bizniszből, arra hivatkozva, hogy azok az üdülővagyonukat az utóbbi két évtizedben elherdálták. A kiszorítást – a választások óta jól bevált módszerrel – egyetlen huszárvágással abszolválják, törvényi felhatalmazással megszüntetik az üdülési csekket gondozó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt (MNÜA). A múlt csütörtökön a parlamentben elfogadott gazdasági és pénzügyi salátatörvény legutolsó paragrafusa szerint nonprofit gazdasági társasággá alakítják az olyan alapítványokat, amelyekben akár csak részben az állam is alapító. Az új társaságban a jogszabály erejénél fogva az állami alapító kerül többségi tulajdonba, így az MNÜA-t jelenleg felerészt felügyelő szakszervezeteknek lényegében nem lesz beleszólásuk korábbi vagyonuk sorsának alakításába.

G. Tóth Ilda Kártyaparti című cikkét teljes terjedelmében elolvashatja a legfrissebb HVG-ben (2010/30).








Ajánljuk még

Adótörvények: mi és hogyan változik?

A parlament csütörtökön elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amelyhez a zárószavazás előtt számos módosítást nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter. A bankadó hatálya alól végül kivonták a három éven belül alakult biztosítókat, s az eredeti javaslatnál normatívabb módon oldották meg a takarékszövetkezetek kedvezményezését. A parlamenti jóváhagyással egyebek között adó- és járulékmentessé válik a háztartási munka, csökken a társasági adó, a közszférában bevezetik a bérplafont, és 98 százalékos különadóval sújtják a végkielégítéseket. tovább >>


Vámosi-Nagy az adótörvények változásáról: túl a kafkai fantázián

Az adószabályok alakulása a mindennapok részévé vált, sajnos, a napi politika szerves eleme is. Ez utóbbit azért nevezem sajnálatosnak, mert a politikai gondolkodás természetszerűleg megelőzi a szakmait, s ez - adott esetben - igencsak furcsa végeredményhez vezet - írja Vámosi-Nagy Szabolcs az Élet és Irodalomban. tovább >>


Miről faggathatja Orbánt az APEH?

A vagyonosodási vizsgálat a legtöbb emberben riadalmat kelt – talán nem is alaptalanul. Korábban már közöltük a vizsgálat menetét, illetve a kérdőívet, most pedig a kérdéseket vettük górcső alá. Az Adózóna által megkeresett szakértők a kérdőív néhány elemét aggályosnak vélik. Itt megtudhatja, mely kérdésekre kell, melyekre lehet és melyekre nem muszáj válaszolni. tovább >>



Ajánlom a Gurura

Béren kívüli juttatások
 
Adóváltozások 2009
 
2010. Szeptember
KeSzCsSzVa
--12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930---
-------

További hónapok »




Jogszabály kereső

» Adó-, és tb-jogszabálykereső

Az adozona.hu tartalmi szolgáltató partnere a HVG ORAC.

További jogszabályok itt:
www.ingyenjogszabaly.hu

Írjon nekünk!
Vagyonosodási vizsgálat
hírek
Vállalkozás