Az adó, ami többet kerülhet, mint amennyi bevételt hoz

Megosztás Tetszik

Megháromszorozná a termékdíjként beszedett adókat Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. A kormány egyelőre nem vevő a hulladékfronton galibával fenyegető ötletre.

„Az államtitkár úr előrebocsátotta, hogy az általa ismertetendő koncepcióról a miniszterelnökkel és a vidékfejlesztési miniszterrel összhangban döntés született, így a mostani egyeztetésnek csak a lényegi kérdéseket nem érintő ügyekben van helye” – mondta szeptemberben a tanácskozásról készült emlékeztető szerint Illés Zoltán, amikor a környezetvédelmi termékdíjak szabályozásának új elveit ismertette a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével. Az „egyeztetésen” mutatott államtitkári magabiztosság ellenére az október végén benyújtott költségvetési törvényjavaslatban nincs nyoma a beharangozott – és az érintett gazdálkodók által bírált – változtatásnak.

Az ökoadóknak nevezett termékdíjak egyetlen „zöldítő” tulajdonsága, hogy a többi adótól eltérően ezek megfizetése alól teljes vagy részleges mentességet lehet szerezni, ha a szóban forgó terméket a kibocsátója vagy a forgalmazó a kormányrendeletekben előírt mértékben összegyűjti és hasznosítja. Megteheti azt is, hogy a hasznosítással úgynevezett koordináló szervezetet bíz meg, amely a termékdíjnál jóval kisebb tarifáért átvállalja a kötelezettséget. A koordináló nem maga kezeli a hulladékot, hanem a beszedett úgynevezett licencdíj egy részét továbbadja a begyűjtőnek és a feldolgozóüzemnek (például papírgyárnak, műanyaggranulátum-gyártónak), amelynek így már megéri a szennyezett, egyéb hulladékokkal kevert másodnyersanyag válogatása és felhasználása. A termékdíj elég nagy ahhoz, hogy az olcsóbb licencdíjból is fussa a feladatra, a legtöbb kötelezett ezért szerződött a koordinálókkal, amelyek mostanra meglehetősen látványos eredményeket értek el (lásd táblázatunkat).

Csakhogy rendkívül rossz hatásfokkal.

Szabó Gábor Elhullóban? című cikkét olvassa el a legfrissebb HVG-ben (2010/46)!