További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Folyószámla-kivonat és késedelmi pótlék: küldik az értesítőket

  • adozona.hu
5506

Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 2010. július 19-én megkezdte a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Elsőként a gazdálkodói szervezetek, majd ezt követően a magánszemélyek és egyéni vállalkozók kapják meg az értesítőket. A törvényi előírás értelmében az adóhatóság az elektronikus bevallóknak nem küld sem folyószámla-kivonatot, sem a késedelmi pótlékról értesítőt.

Elektronikus bevallóknak azok az adózók tekintendők, akik 2010. január 1. és 2010. június 23. között elektronikus úton küldtek be bármilyen bevallást vagy adatlapot . Azonban a nem elektronikus bevallók közül sem kap mindenki értesítést - figyelmeztet az APEH. Folyószámla-kivonatot (késedelmi pótlékról értesítést) csak az kap, akinek 2009. évre késedelmi pótlékot állapított meg az adóhatóság, továbbá, aki késedelmi pótlékkal ugyan nem érintett, de 2009. december 31-én volt a folyószámláján legalább egy adónemen 1.000 forintot meghaladó értékű egyenleg.

hirdetés

Idén a bankszámlanyitásra nem kötelezett adózók értesítői mellé nem csatol az APEH postai készpénz-átutalási megbízást (csekket). Ezen adózók fizethetnek banki átutalással lakossági folyószámlájukról, vagy bankkártyával a kijelölt ügyfélszolgálatainkon. Amennyiben mégis csekken akar fizetni az érintett, úgy annak igénylését továbbra is jelezhetik az ügyfélszolgálati irodákban, de az ügyintézés gyorsítása érdekében az adóhatóság azt javasolja, hogy a „Kérelem készpénz-átutalási megbízás (csekk) igényléséhez” elnevezési űrlapot használják az adózók, ami megtalálható és kinyomtatható a http://www.apeh.hu   Letöltések/AdatlapokLetöltések/Adatlapok, igazolások, meghatalmazás-minták menüből. Az adóhatóság felhívja az adózók figyelmét, hogy ha valamely adónemen fennálló tartozást egy másik adónemen jelentkező túlfizetés átvezetésével kívánják rendezni, úgy azt csak és kizárólag egy külön nyomtatvány (’17-es számú átvezetési kérelem nyomtatvány) benyújtásával kezdeményezhetik. 

Amennyiben az adózónak az értesítőn szereplő adatokkal kapcsolatban bármilyen észrevétele van, azt jeleznie kell.

• Személyesen, a folyószámlát vezető illetékes igazgatóság ügyfélszolgálatán, a kivonaton az „Ügyfélfogadás” blokkban szereplő címen és időpontban.

• Telefonos egyedi ügyintézéssel, az APEH Ügyintéző Contact Center (ÜCC) 40/20-21-22-es telefonszám hívásával. Ennek használatához azonban ügyfél-azonosító számmal kell rendelkezni. A telefonos ügyfél-azonosító szám igénylését a 10UK30-as számú nyomtatvány benyújtásával lehet kezdeményezni.

• Írásos észrevétel benyújtásához javasoljuk használni a „Folyószámla-kivonatra észrevétel” elnevezésű nyomtatványt, mely elérhető a www.apeh.hu internetes honlap Letöltések/Adatlapok, igazolások, meghatalmazás-minták menüből.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X