További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ismét az önkormányzatok szedik majd a helyi iparűzési adót

  • MTI
2507

A második félévtől ismét az önkormányzatok szedhetik be a helyi iparűzési adót az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) helyett, miután az Országgyűlés hétfőn elfogadta a törvényt.

A képviselők 313 igen és 47 nem szavazattal fogadták el az ezt tartalmazó, a helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosítását, amelyet Kósa Lajos és Zombor Gábor fideszes képviselők nyújtottak be.
   
Az adózás rendjét szabályozó törvény ez év elejétől módosult úgy, hogy az önkormányzatok helyett az APEH szedhette be a helyi iparűzési adót, amelyet havonta kellett továbbutalnia az önkormányzatok számláira.
   
A javaslattevő Kósa Lajos és Zombor Gábor fideszes képviselők a jogszabály elfogadása mellett korábban azzal érveltek, hogy a beszedés áthelyezése önkormányzati alapjogot sért. Kiemelték, hogy az iparűzési adó az önkormányzatok legjelentősebb bevételi forrása, valamint utaltak arra is, hogy az idei költségvetés felhatalmazza az APEH-et, hogy az iparűzési adóbevételek időbeli eltéréséből adódó átmeneti hiányok fedezetére a kincstár kamatmentes hitelt nyújtson az adóhatóságnak. A régi eljárási rend visszaállításával erre nem lenne szükség.
   
Az egyik elfogadott módosító indítvány a mintegy 3200 önkormányzattal történő esetleges végrehajtási szerződéskötés helyett a végrehajtás megkeresésre törvényi szabályokat határoz meg a helyi adók és a gépjárműadó esetén. E szerint az önkormányzatok megkereshetik az állami adóhatóságot a helyi adó és a gépjárműadó tartozások esetén azzal, hogy a megkereséseket havonta továbbíthassák az állami adóhatósághoz.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X