Amikor lecsap az APEH: ügyeljünk a részletekre
Az APEH minap ismertetett 2010-es ellenőrzési irányelvei alapján pontosan belőhető, milyen cégekre szállnak majd jó eséllyel rá a revizorok idén. Nem mindegy az sem, ám az adóhivatal tájékoztatójában kevés szó esik róla, milyen módszerrel vizsgálják majd a kiválasztottakat, vagyis a gyakorlatban változik-e az eljárás menete.
Ebben az évben - mint az adóhatóság ellenőrzési irányelveiben is szerepel - könnyebben kerülnek az APEH látókörébe azok a cégek, amelyek alacsonyabb összeg után fizetnek járulékot, holott a tevékenységre jellemző keresetük ennél magasabb. Komoly fejtörést okoz elsősorban az egyéni vállalkozásoknak a tevékenység piaci értékének meghatározása a járulékalaphoz viszonyítva. Angyal József okleveles adószakértő szerint nem érdemes bajlódni a piaci érték meghatározásával, hanem a tényleges vállalkozói kivét összege után célszerű megfizetni a járulékot. A törvény szerint ez az összeg nem lehet kevesebb, mint a minimálbér összege.
A legtöbb könyvelő azt tanácsolja, hogy elég a minimálbér után megfizetni a járulékot, ha nem történik vállalkozói kivét. Ez azonban, mint Angyal József hangsúlyozta, nehezen védhető álláspont. A nulla forint vállalkozói kivét célja ugyanis legtöbb esetben az adóelkerülés, vagyis, hogy ne kelljen szja-t fizetni a kivét után, csak járulékot. Az így a cégben tartott összeget inkább osztalékágon veszi ki az egyéni vállalkozó. Feltehetően pont ennek a kiskapunak a bezárására született meg a tevékenység piaci értéke az szja vonatkozásában. Aki nyugodtan a szeretne aludni és nem APEH-ellenőrzéssel álmodni, az akkor jár el helyesen, ha legalább a minimálbér összegének megfelelő vállalkozói kivétet vesz ki minden hónapban, és ez után megfizeti a járulékokat és az szja-terhet is.
A cikk folytatásához kattintson ide.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa