Jövőre könnyebb lesz a kapcsolt vállalkozásoknak
Az Országgyűlés elé benyújtott törvénymódosítások könnyítéseket tartalmaznak a szokásos piaci ár megállapításával kapcsolatban is. A javasolt változások a 2010-es évre vonatkoznak és többek között az előzetes ármegállapítás („APA”) szabályait érintik.
A szokásos piaci ár meghatározásával kapcsolatosan már történtek idén változások, melyek az eljárási díj csökkentésére, illetve a díj differenciálására vonatkoztak. A most benyújtott javaslatok az eljárás során biztosítanak könnyebbséget az adózóknak - írja a PwC hírlevelében. A legfontosabb módosítási javaslatokat figyelembe véve, hogy a jogalkotási folyamat során az elképzelések változhatnak. A jelenlegi gyakorlat szerint a szokásos piaci ár megállapítására benyújtott kérelem alapján hozott határozat érvényességéhez szükség van a kérelem tárgyában szereplő jogügylet megkötésében érintett kapcsolt vállalkozás nyilatkozatára. Abban az esetben, ha a kérelem jogügyletében több kapcsolt vállalkozás is szerepel, ennek a feltételnek a teljesülése gyakran hónapokkal lassítja az érvényes határozat meghozatalát. A módosítási javaslat értelmében erre a nyilatkozatra már nem lesz szükség ahhoz, hogy a határozat érvénybe lépjen ezzel értelemszerűen gyorsítaná az érvényes határozat megszületését.
Továbbá, a kétoldalú vagy többoldalú eljárás esetén a tervek szerint lazítanak a dokumentációs kötelezettségen, miszerint az eljárás iránti kérelem hiteles angol nyelvű fordítása helyett elegendő lesz a szakfordítás. Az adóhatóság kérésére azonban csatolni kell az eljárás lefolytatásához szükséges dokumentációs részek angol nyelvű szakfordítását is. Tekintettel a hiteles fordítások során felszámolt díjakra ez a javaslat mindenképpen jelentős fordítási díj költségcsökkentést jelenthet az adózóknak az eljárás során. A fent bemutatott javasolt változások elsősorban egyszerűsítik majd a szokásos piaci ár megállapításának folyamatát.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa