Járulékcsökkentés: havi 3 millióig is járhat?
2009. július 1-től 5 százalékkal csökkentek a munkáltatói járulékterhek. A minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalapig, illetve a járulékalap helyett csökkent a Start-kártya járulék is. Mi lehet ezzel a probléma?
A Pénzügyminisztérium és az APEH a kihirdetett jogszabály szövegében a „megfelelő” szót „megegyező” -re, illetve a „helyett” szót „mellett” szóra cserélte le. Tartalmilag jelentős különbség van e szavak között. Így egy magánszemély után havonta akár 3 millió forintig is igénybe lehet venni a kedvezményes járulékalapot a jogalkotói szándékkal ellentétesen. A Start kártyás dolgozónál az 5 százalékos Start kártya járulékcsökkentés mellett, még az 5 százalékos tb-járulékcsökkentést is igénybe vehetik a PM szerint. Ez a téves jogértelmezés súlyos milliárdokat jelent a tb- kasszának - véli Angyal József, okleveles adószakértő.| Elmélet, gyakorlat |
| Olvassa el a témával foglalkozó részletes Járulékcsökkentés júliustól: kiskapuk mindenkinek? című írásunkat is! |
„Óriási szakmai hiba volt a járulékcsökkentést fél évre korlátozottan bevezetni. A Pénzügyminisztériumnak viszont nincs arra alkotmányos lehetősége, hogy egy szakmai hibát – törvénymódosítás nélkül - a Parlament megkerülésével önkényesen javítgasson, veszélyeztetve ezzel a TB ellátásokat” – sommáz Angyal József.
A szakember az adóhivatal felé is jelezte problémáját. Az APEH-től azt a tájékoztatást kapta, miszerint: "A 0908-as bevallás internetes-kitöltő ellenőrző programját felülvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy az Ön által kifogásolt ellenőrzési szempont nem mond ellent a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény – 2009. július 1-jétől hatályos – 19. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Az ellenőrző program ezen túlmenően megfelel az APEH honlapján közzétett „A 2009. július 1-jétől hatályos járulékmértékekkel kapcsolatos tájékoztató”-ban foglaltaknak. (...) a hivatkozott tájékoztatót a Pénzügyminisztérium állásfoglalása alapján készítette és jelentette meg az adóhivatal. Álláspontunk szerint a járulékmértékben bekövetkezett jogszabály módosítással a jogalkotó célja a foglalkoztatás élőmunka terheinek csökkentése volt, ezt tükrözi a megjelentetett tájékoztatónkban leírt példa és a Pénzügyminisztérium jogszabály értelmezése is. Az előzőekben leírtak alapján a 0908-as bevallás kitöltő-ellenőrző programjának Ön által megfogalmazott indokok alapján történő módosítását nem tartjuk szükségesnek".

