Adócsomag 2010: mi vár ránk jövőre?
Elkészült a kormány 2010-es adójavaslata, amely tartalmazza többek közt az értékalapú ingatlanadó bevezetésének módját, az szja alsó sávhatárának 5 millió forintra emelését, és az EVA-kulcs ötszázalékos növekedését - értesült az MTI hétfőn.
Az új, értékalapú ingatlanadót úgy vezetnék be, hogy az erről szóló első bevallást jövő tavasszal kellene benyújtani.A tervek szerint az önkormányzatok sorolnák be az ingatlanokat területi alapon, viszont megteremtenék annak a lehetőségét, hogy aki nem ért egyet a megállapított értékkel, kérhessen az ingatlanára más értékbecslést. Az értékbecslők körét az állam határozná meg. A tulajdonosok erről a listáról választhatnának, de az értékbecslés költségét saját maguknak kellene állniuk. Ezzel a megoldással az Alkotmánybíróság korábbi aggályát küszöbölnék ki.
A tervek szerint a nyugdíjasokat nem köteleznék az ingatlanadó megfizetésére, azt "feljegyeznék", és az örököst terhelné. Az állami intézmények, egyházak teljes egészében mentesülnének e teher alól.
Az ingatlanadó bevezetésénél figyelembe veszik azt is, hogy korábban a luxusadó fizetése alól a nagyértékű ingatlan tulajdonosai számára kiskapu lehetett volna a társasházzá alakítás, hiszen a lakások ezzel már az értékhatár alatt maradtak volna. A mostani javaslat a 10 és 30 millió forint közötti ingatlanoknál is jelentős állami bevétellel számol, vagyis ez a megoldás nem lesz járható út.
Az MTI úgy tudja, a tervek szerint a személyi jövedelemadó alsó sávhatára 5 millió forintra emelkedne és a mostani 18 százalék helyett 17 lenne az alsó kulcsa. A felső kulcs 36-ról 32 százalékra csökkenne.
A 2010-es adócsomag tartalmazza azt is, hogy a jelenlegi 25-ről 30 százalékra nőne az EVA-kulcs.
A távirati iroda értesülései szerint MSZP-frakcióval a részleteket kedden ismerteti Bajnai Gordon miniszterelnök és Oszkó Péter pénzügyminiszter. A törvénymódosítás 20-án kerülhet a kormány elé és június első hetében tárgyalhatnák a parlamenti bizottságok.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa