További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfaemelés: mínusz 18 milliárd a turizmusban

  • MTI
3222

Az áfa tervezett 3 százalékpontos emelése nyomán a szállodaipar és a vendéglátóipar tavalyi 873 milliárd forintos bevételei alapján 18 milliárd forintos nyereségcsökkenés várható - derül ki az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkársága által készített tájékoztatójából, amelyet az Országgyűlés turisztikai bizottsága is megkapott.

A bizottság hétfői ülésén a képviselők részéről, a tájékoztatóval kapcsolatban nem hangzott el vélemény. Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitára bocsátásának alkalmasságáról szóló vitában azonban Kovács Ferenc fideszes képviselő azt mondta: "a kormány fordítva ül a lovon", mivel a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozások helyzetét nem könnyíti, hanem nehezebbé teszi. Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára ismételten azt hangsúlyozta, hogy az államháztartás GDP arányos hiányát 3 százalék alatt kell tartani.

A tájékoztató szerint ha a kormányzati egyensúlyjavító intézkedések egyik elemeként 3 százalékponttal emelik az áfát, az 2,5 százalékos áremeléssel lenne egyenértékű, ha ezt a terhet a szállodák és a vendéglátóhelyek a vendégekre továbbhárítanák. A jelenlegi helyzetben, amikor a világgazdasági válság miatt amúgy jelentősen csökken a vendégforgalom, nem valószínű, hogy a turisztikai vállalkozók ezt az utat választják. Inkább saját nyereségük terhére "lenyelik" az adóemelést.
A munkáltatók által fizetendő, és a munkabéreket terhelő járulékok 5 százalékpontos csökkentése kapcsán a turisztikai szakállamtitkárság megállapította, hogy a bevételi adatok alapján az ágazat költség- és jövedelmezőségi szerkezetére vonatkozó információk alapján az ágazat bérköltsége mintegy 237 milliárd forint. Ennek 5 százaléka 12 milliárd forint. Hozzáteszik: megbízható statisztikai adatok hiányában a szállodaiparban és a vendéglátóiparban foglalkoztatottak teljes 2008. évi bérköltsége csak becsülhető.

A falusi szállásadás és agroturisztikai szolgáltatások bevétele adómentességének megszüntetése nettó jövedelem csökkenést eredményez. A tájékoztató szerint jelenleg a kétfajta szolgáltatói tevékenységből származó jövedelem 1,2 millió forint éves bevételig adómentes. Az adómentesség megszüntetése azt jelenti, hogy ez a jövedelem is az általános szabályok szerint az adóalap részévé válik, és az általános mértékek szerint adózik. Tehát 2010. január 1-től ezek után is 19 százalékos adót kell fizetni. 2007-ben a KSH 6.482 fő falusi szállásadással foglalkozó vállalkozót regisztrált.

A tájékoztató szerint az étkezési utalványok forgalma ma már évi 300 milliárd forintos piacot jelent, amely fele-fele arányban oszlik meg a hideg- és a melegétel utalványok között. A 150 milliárd forintos melegétkezési utalvány a vendéglátóhelyeken történő beváltásának 70-80 százalékos arányát feltételezve 105-120 milliárd forintos bruttó bevételt képvisel.

Ha a törvényjavaslatot elfogadják, amely szerint a természetbeni juttatások, így például az étkezési utalványok értékének 50 százaléka után a munkáltató kötelezően 62 százalék szja-t és az ezzel növelt összegre 27 százalék tb-t fizet, az utalványos étkeztetésben 50 százalékos forgalomcsökkenést vélelmezve 53-60 milliárd forintos bevétel elmaradás becsülhető. Ez a bevételkiesés az összes vendéglátó-forgalom (bruttó 668 milliárd forint) 7,9-9,0 százalékát, a munkahelyi vendéglátás forgalmának (81 milliárd forint) 65-74 százalékát képviseli.

Az üdülési csekk adómentességének megszüntetésével, ha a vállalkozások az üdülési csekk pénzügyi terheivel arányosan a juttatandó csekkek értékét is csökkentik, 2010-ben mintegy 16 milliárd forinttal csökken a kibocsátandó csekkek értéke.

A teljes magyar szállodaipari és vendéglátó forgalom összege 2008-ban 873 milliárd forint volt, ennek 4 százaléka származott az üdülési csekk felhasználásából - derül ki a tájékoztatóból.

Tavaly a munkáltatók 41,7 milliárd forint értékű üdülési csekket vásároltak, és a fogyasztók 34,7 milliárd összegű csekket váltottak be. A csekket 2008-ban 2 millióan használták fel turisztikai és egyéb szolgáltatások vásárlására. Az üdülési csekket elfogadó szolgáltatóegységek száma 10.500 volt.

A tájékoztató szerint a csekkek 70 százalékát, 24,4 milliárd forintot szálláshelyeken váltották be. Utazásszervezési szolgáltatásra 1,7 milliárd forintot használtak fel, ami 4 százalékot tesz ki. Éttermi szolgáltatásokra 1,4 milliárd forintot fordítottak, a csekkek 3,7 százalékát. Ez esetben nem becsülhető, hogy mennyi a közvetlen turisztikai felhasználás. A csekkek mintegy 78 százalékát közvetlenül a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatásokra használták fel. A fennmaradó 22 százalék döntő része közlekedési-, fürdő szolgáltatásokra, valamint kultúra és szórakozás szolgáltatásokra fordítódott.

Az adótörvények módosítására vonatkozó javaslatot, a szocialista képviselők szavazataival, a bizottság általános vitára alkalmasnak minősítette.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X