Mikor lehet a cég bevétele adómentes?
Januártól csökkenthető a társasági adóalapja, és akár a cég bevételének háromnegyede is adómentes lehet. Összefoglaltuk a cégeket érintő 2009-es adóváltozásokat.
Az új törvénnyel jobban járnak azok a vállalkozások, akik az ellenőrzött külföldi társaságtól kapott osztalék 50 százalékát magyar állampapírokba fektetik 2009. június 30-áig és legalább két évig ott tartják. Ekkor ugyanis az osztalék háromnegyedét levonhatják az adólapjukból. Ez az egyetlen lényeges változás, amit tartalmaz az új törvény a korábban hatályban levő társasági adó és szolidaritási adó szabályokhoz képest – mutat rá Veszprémi István, a Deloitte Adótanácsadás üzletágának partnere.Magánszemélynek jövőre minimum 10 százalékkal kevesebb adót kell fizetnie a saját cégéből kivett osztalék után. Vagyis azon ügyletek, amelyek után idáig 35 százalékos kulccsal adóztak a magánszemélyek, jövőre 25 százalékos kulcs alá esnek. Jövőre tehát a cég (társ)tulajdonosa a cégből kivett osztalék után már nem 35, csak 25 százalékkal adózik, feltéve, ha az több, mint saját tőkéjének 30 százaléka. Ez utóbbi csökkentett a cég értékelési tartalékával.
Az állampapírok között, mint mondta, ez idő alatt váltani is lehet, de az ellenérték legfeljebb 15 napig tartható bankszámlán, vagy értékpapírszámlán. További feltétel, hogy az ellenőrzött, külföldi társaságnak minősülő leányvállalat az osztalékfizetés alapjául szolgáló jövedelmét legkésőbb 2008. június 30-ig realizálja, vagyis - a visszaélések elkerülése érdekében - az ügyletet még 2008. nyaráig lebonyolítsák. A kedvezmény nem vonatkozik az Andorra, Monaco és Liechtenstein székhelyű vállalkozásokra.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa