További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Horn: meg kellene adóztatni a családi pótlékot

  • MTI
2614

A Szabad Demokraták Szövetsége a szociális kiadások újragondolását javasolja - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában. A jóléti rendszerekben nagyon komoly tartalék van - fogalmazott a liberális politikus.

Horn Gábor azt mondta, hogy pártja szerint a családi pótlékot bruttósítani kellene, azaz javaslatuk szerint a családi pótlék beleesne az adóalapba. Ezzel szerinte 30-50 milliárd forintot lehetne megspórolni és adócsökkentésre fordítani. Mint mondta, komoly tartalékot látnak a központi költségvetési kiadásokban is.

Az SZDSZ nem a szociális kiadások csökkentését, hanem a szociális kiadások újragondolását javasolja – tette hozzá. "Azt mondjuk, hogy hagyjuk ott az adókat a polgároknál, akiknek nincs szükségük arra, hogy szociális támogatást kapjanak, és azokat segítsük, akik tényleg rászorulnak" - fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 400 milliárd forintot költ el az állam évente foglalkoztatási ügyekre, véleménye szerint teljesen eredménytelenül. Az ellenzéki képviselő úgy fogalmazott: megdöbbenve hallja a miniszterelnök kijelentését, miszerint az állam hatvanezer új munkahelyet fog teremteni. Miből, és mennyibe fog az kerülni az állampolgároknak, ha az állam teremt munkahelyeket? - tette fel a kérdést.

Többek között azért szállt ki az SZDSZ a koalícióból, mert ezt az álláspontot nem tudta elfogadtatni az MSZP-vel - hangsúlyozta az ügyvivő. Horn Gábor újra kijelentette: az SZDSZ nem érdekelt abban, hogy előre hozott választások legyenek, mert a liberális párt szerint ez az országnak nem jó. Közölte: pártja a kormány által benyújtott adótervezetet és költségvetést nem tudja támogatni.

Véleménye szerint, nincs olyan SZDSZ-es politikus, aki úgy gondolná, hogy "vissza kellene kullogni" a koalícióba. Mint mondta, nem gondolja azt, hogy Gegesy Ferenc azért lépett volna ki a koalícióból, mert nem értett egyet azzal, hogy szakértői kormány legyen.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

Tanuló juttatása

Dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő

Ingatlan értékesítés adózása

Surányi Imréné

adószakértő

Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás

Surányi Imréné

adószakértő

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X