Szlovákia: a vagyon eredetének igazolására senki sem kötelezhető
Alkotmányellenesnek találta a szlovák alkotmánybíróság szerdán a vagyon eredetének igazolására kötelező törvényt.
A testület két parlamenti csoport beadványa alapján közel három éven át vizsgálta a 2005-ben jóváhagyott, s még ugyanazon év októberében felfüggesztett hatályú jogszabállyal kapcsolatos aggályok indokoltságát, amíg kihirdette, hogy a vagyon eredetének igazolására senki sem kötelezhető Szlovákiában. A vagyon eredetének igazolását az annak idején még ellenzéki pozícióban levő jelenlegi kormányerő, a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) indítványa nyomán fogadta el a pozsonyi törvényhozás.
Fico, a képzett jogász a törvény elfogadásával elérte, hogy a minimálbér ezerszeresénél - akkor 8 millió koronánál - nagyobb vagyon eredetigazolás híján elkobozható legyen. A törvény hatályának felfüggesztése miatt a gyakorlati alkalmazásra nem volt példa. Ha a törvény hatályát mégsem függesztették volna fel, Szlovákiában minden bizonnyal sosem látott feljelentés-áradat kezdődött volna. A most alkotmányellenesnek minősített jogszabály úgy rendelkezett, hogy nem a feljelentő és nem a nyomozóhatóság lett volna köteles bizonyítani a vagyon törvénytelen eredetét, hanem a tulajdonosnak kellett volna hitelt érdemlően bizonyítania a tisztes eredetet, ami emberek sokaságának "törvényes zaklatását" is maga után vonhatta volna.
A már akkor "szociális demagógiával" vádolt Fico a törvénnyel igencsak keresztbe tett volna az azóta koalíciós partnerévé avanzsált Vladimír Meciarnak, aki a törvény hatályban maradása esetén köteles lett volna bizonyítani a Villa Elektra néven ismert, 41 millió koronás értéket képviselő ingatlanegyüttesének makulátlan eredetét.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa