hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adófolyószámlák: mit kapnak az adósok és a túlfizetők?

  • HVG

Összesen 64 milliárd forint késedelmi pótlék is szerepel azokban az értesítőkben, amelyeket az adóhivatal október végéig küld ki az adózóknak. Az idén összesen 2 millió 50 ezer adózó kap küldeményt október végéig az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivataltól (APEH) arról, hogy valamelyik adónemben, járulékban, illetékben vagy támogatásfajtában ezer forintot meghaladó tartozása vagy túlfizetése van. Levelet kapnak az APEH-tól azok is, akik csúsztak 2007-ben befizetéseikkel, s ezért késedelmi pótlékot rótt ki rájuk a hatóság. Utóbbira akkor kerül sor, ha a fizetendő pótlék összege gazdálkodó szervezetnél eléri az ezer forintot, magánszemélynél pedig a 100 forintot.

A késedelmi pótlék mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese (az alapkamat jelenleg 8,5 százalék, 2007-ben 7,5-8 százalék között mozgott). Az értesítőket a gazdálkodó szervezeteknek már augusztus 19-éig postázta a hivatal, míg az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek kivonatainak kiküldését a múlt csütörtökön kezdte el. Az elektronikusan bevallókhoz, az idén már összesen 815 ezer címzetthez - az adózók mintegy kétötödéhez, az értesítéssel érintett 466 ezer gazdálkodó szervezet csaknem 90 százalékához - nem postán, hanem e-mailben jut, illetve jutott el az értesítés.

Az idén ugrássszerűen nőtt a késedelmi pótlékot tartalmazó kivonatok száma; míg a tavalyi értesítőknél nem érte el a 700 ezret, a 2008. évieknél meghaladja az 1,1 milliót. Ezt részben az okozza, hogy az idei adatokban már azok is szerepelnek, akik magán-nyugdíjpénztári befizetéseikkel késlekedtek. Valamennyi késedelmi pótlék befizetésének határideje november 17-e. A gazdálkodó szervezeteknek és az egyéni vállalkozóknak ezer forintra kell kerekíteniük a fizetendő összeget, például 1511 forintot 2 ezerre, míg a magánszemélyeknél nincs kerekítési szabály. A késedelmi pótlék egyébként újabb késés esetén már nem pótlékolható, persze az adóhivatal ezt is inkasszálhatja, illetve más módon végrehajthatja.

A különben összesen 8,2 millió adófolyószámlát vezető APEH-nak, amely tavaly kapta meg az illetékek beszedésének, nyilvántartásának teendőit is, a legtöbb gondja alighanem a szintén hozzá delegált magán-nyugdíjpénztári tagdíjak beszedésével kapcsolatban keletkezik, de a késedelmi pótlékaik kiszámolásával, beszedésével egészen biztosan. A jelenleg működő húsz magánnyugdíjpénztárnak vezetett tagdíj-, illetve önellenőrzésipótlék-számlán mutatkozó tartozások után ugyanis az APEH külön-külön köteles a késedelmi pótlékot megállapítani. Egy nagyobb foglalkoztatónál így akár az is előfordulhat, hogy ha dolgozói pénztári tagsága miatt valamennyi magánnyugdíjkasszának kell utalnia tagdíjat, és mind a húsznál késésbe esik, akkor negyvenféle, külön számlára befizetendő késedelmi pótlékról kap értesítést.

Szerencsére a százhoz közelítő számú egyéb, az adóhivatalnál vezetett adónem-folyószámlán már legalább a késedelmi pótlékot nettó módon számolják, vagyis csak a tartozások és túlfizetések - persze csak tartozást mutató - egyenlegét veszik alapul.

A cikk folytatását olvassa el a csütörtöki HVG-ben!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hipa – egyszerűsített adómegállapítás

Szipszer Tamás

adószakértő

23HIPAK_A-NY-01. 9. pontja

Szipszer Tamás

adószakértő

Pályázat, áfa-visszaigénylés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink