További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kormány az adócsökkentés fedezetén gondolkodik

  • MTI
797

A kormány és az MSZP vezetésének konzultációján kedden felszólalók egyetértettek abban, hogy egy esetleges adócsökkentés fedezetét nem a költségvetési kiadások - a szociális támogatások, vagy a nyugdíjakra fordított összeg - csökkentésével, hanem az adórendszeren belül kell megtalálni.

Daróczi Dávid kormányszóvivő erről azután beszélt, hogy megtartotta előadását Veres János pénzügyminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, valamint Szűcs Erika szociális miniszter a dobogókői konzultáció első napján, kedden. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a tanácskozáson annak az útját keresik, hogyan lehet nagyobb gazdasági növekedést elérni úgy, hogy az intézkedések az államháztartási egyensúlyt és szociális biztonságot ne veszélyeztessék. Mint mondta, ennek eszköze lehet a munkára rakodó közterhek jelentős csökkentése, valamint az adórendszer egyszerűsítése.

Téma volt, hogy Magyarországon az egyik legnagyobb probléma az alacsony foglalkoztatottsági szint, különösen az alacsony képzettségűek körében – mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: a munkavállalást ösztönözni a közhasznú foglalkoztatás bővítésével, valamint a hátrányos helyzetű területeken élők munkába állásának célzott támogatásával lehet.

Tájékoztatása szerint szóba került a szociális támogatások rendszerének átalakítása is úgy, hogy a rászoruló kapja meg, aki trükközni próbál vele, annak ne érje meg támogatásért folyamodni.

A kormányszóvivő beszámolt arról, hogy a konzultáción - amely az üdülőszálló területén, egy teljesen leárnyékolt épületben zajlik - egyetértés volt abban, hogy a munkára rakodó terheket csak úgy lehet csökkenteni, ha az ebből adódó hiány más adóbevételből pótolható, és bármilyen adócsökkentés fedezetét az adórendszeren belül kell megtalálni.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

EU-s magánszemélynek kifizetői kifizetés

Surányi Imréné

adószakértő

Alkalmi munka

Angyal József

okleveles adószakértő

Osztalék és adója

Angyal József

okleveles adószakértő

2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X