Adócsökkentés Németországban?
Liberális gazdaságpolitikai arculatának erősítése jegyében nagyszabású adócsökkentést javasolt müncheni kongresszusán a német Szabad Demokrata Párt.
A vasárnap véget ért kétnapos - a "Több szabadságot és több jólétet" jelmondat jegyében lezajlott tanácskozáson a részvevők elfogadták a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés programját. Megerősítették a Guido Westerwelle pártelnök által javasolt szövetségi politikát, amelynek lényege, hogy a jelenleg ellenzékben lévő párt csakis a konzervatívokkal hajlandó koalícióra lépni a jövő évi választásokon. A pártelnök felhívására elutasították Kurt Beck szociáldemokrata pártvezető előző napi együttműködési ajánlatát, élesen bírálva, következetlenséggel és hitelképességének elvesztésével vádolva az SPD-t. Westerwelle úgy vélte, hogy nincs meg a szükséges alap az FDP és az SPD közötti együttműködéshez. "Nem lehet egyszerre a Zöldeknek és a Baloldal pártjának udvarolni, ugyanakkor az FDP-nek is kézcsókot dobnihangsúlyozta.
Westerwelle kongresszusi beszédében bírálta a hivatalban lévő nagykoalíciós kormányt is, a szabadságjogok durva korlátozását, illetve megnyirbálását róva fel a hatóságoknak. Ennek kapcsán a pártelnök elsősorban azokra az intézkedésekre utalt, amelyeket a kormány a biztonság erősítésének ürügyén léptetett életbe, különös tekintettel az internet ellenőrzésére és a telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos adatok tárolására. Megítélése szerint az országban jelentősen korlátozták a banktitok érvényesülését is.
A pártelnök bírálta a kormány kül- és gazdaságpolitikáját is. Az előbbivel kapcsolatban azt rótta fel, hogy Merkel kancellár és Steinmeier külügyminiszter "külön-külön külpolitikát" folytat, s ez - mint hangsúlyozta - ellentétes Németország érdekeivel. Westerwelle annak a nézetének adott hangot, hogy a hibás gazdaságpolitikai lépések következtében jelentősen megnövekedtek a lakosság terhei, különös tekintettel az adóterhekre.
A szabaddemokrata pártelnök közölte, hogy pártja a hivatalban lévő államfőt, Horst Köhlert támogatja a jövő évi elnökválasztáson. Ugyanakkor támadta a szociáldemokratákat, amiért saját jelöltet indítanak Köhlerrel szemben. Westerwelle ennek kapcsán azt rótta fel az SPD-nek, hogy együttműködik a Baloldal pártjával. A küldöttek háromlépcsős adórendszerre tettek javaslatot, amely mindegyik jövedelemcsoportban a jelenleginél kisebb adót irányoz elő. Egyidejűleg adócsökkentést javasoltak más területeken is. A német Szabad Demokrata Párt taglétszáma megközelíti a 65 ezret. A párt képviselői a 16 tartományból 12-ben rendelkeznek helyi parlamenti képviselővel, s ebből 3-ban a kereszténydemokrata CDU-val közösen kormányoznak.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa