További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Eva: 39,6 milliárd forint bevétel

  • MTI/Adózóna
1216

Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) áprilisban 31,6 milliárd forint, az első négy hónapban 39,6 milliárd forint folyt be a költségvetésbe a Pénzügyminisztérium államháztartási adatai szerint. Az adónemet az adózók és az adózási szakemberek másként értékelik.

Ebben az évben április 14-ig kellett az első negyedévi bevételük 25 százalékát, egyszerűsített vállalkozói adóelőleget fizetniük a vállalkozásoknak. Áprilisban 31,6 milliárd eva folyt be a költségvetésbe, az első négy hónapban pedig 39,6 milliárd forint, ami 15,4 százalékkal több a tavalyinál.

A múlt év egészében a tervezett 168,2 milliárd forintnál kilenc százalékkal kevesebb evát, 152,8 milliárdot fizettek be a vállalkozók. Az idei előirányzat 168,7 milliárdos összege szinte azonos a tavalyival, ami akkor válhat valósággá, ha a 2007. évi tényszám nemcsak a várt hat százalékos inflációval gyarapodik, hanem további négy százalékkal is.

Az eva "karrierje" lényegében töretlen: az indulás évében, 2003-ban 31 milliárd forint bevételt, 2004-ben 67 milliárdot, 2005-ben 91,4 milliárdot, 2006-ban pedig 143,1 milliárdot jelentett a költségvetésnek. Az adókulcs 2006. októberéig a bruttó árbevétel 15 százaléka volt, azóta az árbevétel 25 százaléka.

Az APEH adatai szerint 2007-ben összesen 98.222 eva adóalanyt tartottak nyilván, ebből a társas vállalkozások száma 52.024, az egyéni vállalkozók száma 46.168 volt.

Az egyszerűsített vállalkozói adót azok a társas vállalkozások és egyéni vállalkozók választhatják, amelyek illetve akik éves árbevétele nem haladja meg a 25 millió forintot. 

Egyre gyakrabban beszélnek az eva eltörléséről
A korábban 15, ma már 25 százalékos kulccsal adóztatott evával kapcsolatban több gazdasági szakember elmondta már, hogy el kellene törölni. Kóka János és Békesi LÁszló mellett Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakártője, az APEH egykori elnökhelyettese is több fórumon nyilatkozott arról, hogy indokolatlan kedvezményeket biztosít a társadalom egyes csoportjainak az eva, így az ekhoval együtt meg kellene szüntetni.  Véleménye szerint a számlák gyűjtésének hiánya csak a feketegazdaságot erősíti. Az adózási forma mellett kardoskodók viszont az adónemhez kapcsolódó javuló adózási morállal érvelnek. A Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal például azt javasolta még januárban: az egyszerűsített vállalkozói adónál (eva) el kellene törölni az áfát, s az eva adókulcsát 10 százalékra lehetne mérsékelni.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

EU-s magánszemélynek kifizetői kifizetés

Surányi Imréné

adószakértő

Alkalmi munka

Angyal József

okleveles adószakértő

Osztalék és adója

Angyal József

okleveles adószakértő

2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X