További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Békesi esélytelenségről és adócsökkentésről

  • MTI
1261

Esély sincs arra, hogy Magyarország versenyképessége javuljon a régióban, ha az adó és járulék centralizáció a mai 40 százalékról nem csökken 30 százalék körüli szintre, mint Szlovákiában - mondta Békesi László volt pénzügyminiszter a hétfőn rendezett budapesti "Pénzügyi csúcstalálkozón".

A magyarországi GDP jelenleg 28 ezer milliárd forint, ebből az állam által központosított összeg 15 ezer milliárd, adóból és járulékokból 11,5 ezer milliárd forint folyik be, ez a GDP 40 százaléka - vezette le a számítást Békesi László.

A volt pénzügyminiszter szerint ha a gazdaságpolitika abból indul ki, hogy a mozgástér határozza meg az adóváltoztatások, illetve az adóreform mértékét, akkor soha sem fog történni semmi. Az adóstruktúra jelentős átalakítására van szükség, a személyi jövedelemadó és a profit adó csökkentésére, a végső fogyasztást terhelő és a vagyoni típusú adók növelésére - tette hozzá Békesi László. Miért kell 3 200 önkormányzatot, 19 megyét, Budapesten 23 önkormányzatot fenntartani, és miért kell három évig gyest illetve gyedet fizetni egy olyan országban, ahol a foglalkoztatási arány 55 százalék körül van? - tette fel a kérdést a volt pénzügyminiszter.

A külföldi befektetők szempontjai között a negyedik-ötödik helyen szerepelnek az adómértékek - jelezte Vámosi-Nagy Szabolcs. Az Ernst and Young adószakértője megkerülhetetlennek nevezte a 200 milliárd forintot jelentő, négy százalékos társasági különadó megszüntetését, ha a tőkevonzó képességet javítani kívánja a kormányzat. Vámosi-Nagy az adórendszeren belüli átcsoportosítást, illetve a jövedéki adó megemelését, az eva illetve az ekho megszüntetését javasolta.

Nincs realitása most egy adóreformnak - jelentette ki Samu János. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint adóreformhoz akkor lehet hozzáfogni, ha a gazdaság növekvő szakaszba kerül és van esély a kiadások csökkentésére. Az elemző azonban a jelenlegi helyzetben is lát lehetőséget egyszerűbb, könnyen átlátható és ellenőrizhetőbb adórendszer kialakítására.

Az adózással kapcsolatos szemlélet változtatása nélkül nincs esély jobb adórendszer kialakítására - mondta Fekete István. A Joint Venture Szövetség elnöke szerint ezt mutatja az is, hogy ma egy társaságban az a legelismertebb személyiség, aki a legtöbb adót tudja megtakarítani. Véleménye szerint ha sikerülne konszenzusra jutni abban a kérdésben, hogy mit finanszírozzon az állam a beszedett adóból, akkor talán az adófizetési morál is javulna. Adófizetés ügyében szinte lehetetlen konszenzusra jutni, az adót ugyanis nem lehet közmegegyezéses alapon fizetni - reagált a felvetésre Békesi László.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

EU-s magánszemélynek kifizetői kifizetés

Surányi Imréné

adószakértő

Alkalmi munka

Angyal József

okleveles adószakértő

Osztalék és adója

Angyal József

okleveles adószakértő

2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X