További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rendkívüli áfa-adatszolgáltatás a nagy adózóknak

  • MTI
1147

Az APEH elnöke soron kívüli adatszolgáltatást rendelt el a tízezer legnagyobb adózónál a márciusra és az első negyedévre vonatkozó – április 20-án esedékes – általános forgalmi adó (áfa) kötelezettségről – derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból. Az adatszolgáltatást elektronikus úton, április 1-jéig kell teljesíteniük az érintetteknek.

Az állami adóhatóság vezetője az adózás rendjéről szóló törvény szerint soron kívüli adatszolgáltatásra kötelezheti a tízezer legnagyobb adóteljesítményű adózót gazdasági tevékenységének olyan adatairól, amelyek a jogszabály alapján vezetett nyilvántartásaiból megállapíthatók, és adókötelezettségeivel összefüggésben állnak. A soron kívüli adatszolgáltatás révén a gazdasági folyamatok, illetve az adókötelezettségek rövid távú alakulásáról nyer előzetes információt az adóhatóság. 

Az APEH vezetője a jogszabály adta lehetőséggel 2005. január 1-jei hatálybalépése óta eddig két alkalommal élt, a soron kívüli adatszolgáltatások az általános forgalmi adó és a társasági adó évközi pénzforgalmi folyamatainak elemzését szolgálták – közölte az APEH sajtóosztálya. Az adózók az említett két esetben 90 százalékot meghaladó arányban adtak választ az adóhivatal megkeresésére. A hivatal a kapott adatok segítségével pontosította az évközi pénzforgalmi folyamatokra vonatkozó előrejelzéseit, illetve felhasználta az adatokat a jogszabályi változások hatásvizsgálatakor. 

A mostani soron kívüli adatszolgáltatást az áfa 2008. január 1-jével hatályba lépett újraszabályozásához kapcsolódóan rendelték el, s kizárólag az adózók esedékes áfakötelezettségére és az azokat befolyásoló gazdasági eseményekre vonatkozik. 

Az ügyfelek az adatszolgáltatást a 2008. április 1-jéig rendelkezésükre álló információk alapján teljesítik, amit az APEH a kapott adatok feldolgozása során szem előtt tart; az adóhatóság nem él semmilyen szankcióval, amennyiben az adózó április 20-án esedékes áfa bevallásában az adatszolgáltatás során jelzettől eltérő kötelezettség jelenik meg - közölte az APEH. 

Az érintett adózók a határidőt megelőzően két alkalommal elektronikus úton értesítést kapnak. Az adatszolgáltatáshoz szükséges program és a kitöltési útmutató megtalálható az APEH internetes honlapján.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X