További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Márciustól 100 ezer forint feletti kifizetés csak nullás adóigazolással

  • adozona.hu
19708

A fekete gazdaság visszaszorítása céljából 2008. március 1-jétől új felelősségi szabályok lépnek érvénybe a közpénzek védelme érdekében az Adózás rendjéről szóló törvényben (Art.). A KPMG hírlevele szerint az új intézkedés a közbeszerzési eljárásokban részt vevő vállalatokat és azok alvállalkozóit érinti.

Március 1-jétől hatályba lép az Art. 36/A paragrafusa. Ennek értelmében a közbeszerzések közvetlen megvalósításához kapcsolódóan a törvény szerinti nyertes ajánlattevő és az alvállalkozók, valamint a polgári jog szerinti alvállalkozók között megkötött vállalkozási szerződések alapján, havonta nettó 100 ezer forintot meghaladó kifizetés csak abban az esetben teljesíthető, ha a kifizetést megelőzően az alvállalkozó bemutat egy 15 napnál nem régebbi „nullás” adóigazolást a fizetésre kötelezett vállalkozónak. 

Ez a szabály a vállalkozói lánc minden tagjára kötelezően alkalmazandó. A szabály hatálya alá tartozik minden 2008. március 1-jétől történő kifizetés attól függetlenül, hogy a kapcsolódó szerződést ezen időpont előtt vagy utána kötötték meg.

A vállalkozó köteles tájékoztatni az alvállalkozót, hogy a kifizetés a közbeszerzési felelősségi szabály hatálya alá tartozik. A tájékoztatási kötelezettséget utólag kell teljesíteni a már megkötött szerződések esetében. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása esetén a vállalkozóra vagy arra az alvállalkozóra, aki további alvállalkozóval kötött szerződést kifizetésenként a kifizetés összegének 20 százalékáig terjedő mulasztási bírság szabható ki.

A „nullás” igazolás hiányában a vállalkozónak vissza kell tartani a kifizetést. Amennyiben e kötelezettségnek nem tesz eleget, a vállalkozót az alvállalkozónál nyilvántartott köztartozásért a kifizetés mértékéig egyetemleges felelősség terheli a kifizetés pillanatában.

Egyetemleges felelősség a tartozásért

Az igazolási kérelmet elég csak az adóhatóságnál igényelni, amely a vámhatóságtól is megkéri a szükséges adatokat. A KPMG hírlevele azonban felhívja a figyelmet, hogy az igazolást minden kifizetőre külön kell megkérni. 

Az igazolás illetékmentesen kérhető, és elektronikus úton is beszerezhető. Az ügyintézés határideje 8 nap. Kapcsolt vállalkozások esetében a közbeszerzés közvetlen megvalósításában részt vevők egyetemlegesen felelnek a kifizetés mértékéig, annak a kapcsolt vállalkozásnak a kifizetés időpontjában fennálló köztartozásáért, amelynek a kifizetést teljesítették.

A törvény rendelkezéseit alkalmazni kell a Kbt. szerinti ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő közötti szerződésre, azzal a különbséggel, hogy az ajánlatkérőnek nem keletkezik egyetemleges felelőssége.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint papíron a K1 nyomtatványon, elektronikusan pedig 08UK11 nyomtatványon kell az adóigazolást igényelni. Az adóhatóság állítása szerint nem lesz fennakadás az igazolások kiállításban az egyelőre még nehezen megbecsülhető nagyságrendű kérelmek teljesítésére. A KPMG azt javasolja, hogy amennyiben az igazolást nem állítanák ki határidőre, érdemes személyesen felvenni a kapcsolatot az illetékes adóhatósággal.

hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X