Deutsche Bank elnöke szerint az adócsalás tabu
Az adócsalás tabu, adót mindenkinek fizetnie kell – jelentette ki a németországi adócsalási botrány kapcsán a Deutsche Bank elnöke.
Josef Ackermann hétfői nyilatkozatában példamutatásra szólította fel az ország vezető menedzsereit. "Aki nem mutat példát, az nem tud sikeresen irányítani" - hangoztatta a legnagyobb német kereskedelmi bank elnöke. Egyúttal óva intett az általánosítástól annak kapcsán, hogy pénteken lemondásra kényszerült Klaus Zumwinkel, a német posta (Deutsche Post) egymillió eurós adócsalással gyanúsított elnöke.
Ackermann az elvesztett bizalom visszaszerzésére szólította fel a gazdasági vezetőket. A Bild című országos bulvárlapnak nyilatkozva hangoztatta: a vezető beosztású menedzsereknek komoly erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy visszanyerjék a bizalmat, s megfeleljenek a vezetői szerepükből rájuk háruló felelősségnek.
A Deutsche Bank elnöke, akinek éves fizetése mintegy 13,6 millió euró, annak a nézetnek adott hangot, hogy "jó munkáért jó fizetés jár". Az adócsalást azonban tabunak kell tekinteni, az adót mindenkinek meg kell fizetnie – tette hozzá.
Értesülések szerint a hatóságok hétfőn kezdik az elmúlt héten kirobbant adócsalási botrány felgöngyölítését. A hétvégi sajtó arról számolt be, hogy Zumwinkel után még további mintegy 1000 tekintélyes német gazdasági menedzser ellen merült fel adócsalás gyanúja olyan liechtensteni bankdokumentumok alapján, amelyeket egy informátor még 2006-ban – 5 millió euró ellenében – adott át a szövetségi hírszerzésnek (BND).
A Süddeutsche Zeitung hétfőn azt írta, hogy az illetékes német hatóságok naponta mintegy 20-25 razziát terveznek gyanúsított személyek lakásán, illetve irodájában.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa