adozona.hu
Adószakértő vagyok, de teljesen normális fiatalkorom volt
//adozona.hu/archive/20080109_vamosi_interju_ado
Adószakértő vagyok, de teljesen normális fiatalkorom volt
Tetszik
Az írógépét zsebrádióra cserélte, a hetvenes években cukrászok vagyongyarapodását leplezte le, hangoskönyvet hallgat útközben és sokkolja a rokkantnyugdíjasok száma. Vámosi-Nagy Szabolccsal, az Ernst & Young adószakértőjével, az APEH egykori elnök-helyettesével, az Adózóna "kommentátorával" beszélgettünk.
Vámosi-Nagy Szabolcs: A mai állás szerint – ha korkedvezményes nyugdíjba mennék – a nyugdíjam mellett nem lenne érdemes munkát vállalnom. Én pedig szeretem a munkámat, csak hiányzik a szabadidő. De ki tudja, mi lesz négy vagy hat év múlva, amikor elérem a nyugdíjkorhatárt – amit meg is emelhetnek addigra. A feleségem nemrég intett, hogy pihennünk kellene, és ilyen dolgokban hallgatni kell a nőkre. Nagyon aktívan töltjük a szabadidőnket: színház, evezés, síelés, kerékpározás. Minderre több időm lehetne nyugdíjasként. És persze az olvasásra is. Bár ez utóbbit manapság – rendhagyó módon ugyan – pótolom: mivel nem lehet közlekedni a városban, hangoskönyvet hallgatok az autóban. Kevesebbet idegeskedem így a várakozás miatt, és a kedvenc könyveimet „élhetem” újra.
Kik a kedvencek?
V-N. Sz.: Márai, Szabó Magda, Rejtő Jenő, utóbbitól már négy hangoskönyv is megjelent! A komolyabb írásokhoz, darabokhoz vonzódom. A színházjegyeket én szoktam venni, és a feleségem néha rám szól: ne mindig Shakespeare-t! Az abszolút kedvencek közé tartozik Az ember tragédiája, a Hamlet, a Koldusopera is. Az öreg halász és a tenger pedig már fiatal korom óta az egyik legkedvesebb olvasmányom, ahogy Dosztojevszkij regényei is. A Félkegyelmű Nasztaszja Filippovnája például olyan alak, akit nem lehet elfelejteni. Kamaszként minden nyáron dolgoztam. 16 évesen például a nemrég lebontott Blaha Lujza téri nyomdában, éjszakánként 40-50 fokban. Nappal sem volt sokkal hűvösebb, aludni nem tudtam, olvastam helyette, például Roger Martin du Gard 1600 oldalas regényét, A Thibault-családot.
Mégis kicsapták a gimnáziumból valami homályos lánytörténet miatt, és saját elmondása szerint is sok baj volt önnel fiatalon. Farmer, hosszú haj?
V-N. Sz.: Volt farmerem, igaz. A későbbi első feleségem hozta, amikor Angliában bébiszitterkedett. Magas fiú voltam, de odakint talált az én méretemben. És persze a hajam is hosszú volt, akkor, amikor a tanárok még ollóval jártak. Attól, hogy adószakértő vagyok, még teljesen normális fiatalkorom volt.
Gimnazistaként még ön is írónak készült – nyilatkozta többször is. Amikor 19 évesen, egy sikertelen felvételi után az illetékhivatalban kezdett dolgozni, nem érezte úgy, hogy kényszerpályára került?
V-N. Sz.:Középiskolásként egy nyarat lehúztam az építőiparban, hogy vehessek egy írógépet, amit végül – mivel korán nősültem – zsebrádióra cseréltem a bátyámmal, mert ez nagyon kellett az albérletbe. A kérdésre válaszolva tehát: dehogynem, de nem nagyon volt más választásom. Ráadásul beültettek a könyvelésbe, kilenc nő közé. Az volt ám az élet iskolája, arról lehetett volna regényt írni: kilenc eltérő korú, végzettségű, kultúrájú asszony, akik néha nagyon szerették, néha nagyon gyűlölték egymást. És egyik legkedvesebb témájuk a főzés volt.
Innen azért sikerült továbblépni, 1984-ben az ország legfiatalabb illetékhivatal-vezetője lett. Elégedett ember lehet.
V-N. Sz.: Az vagyok. Az én szakmámban két csúcs van: az APEH-elnökség és a helyettes államtitkárság, mindkettőre felkértek. Sok sikerélményem volt, ehhez persze kellett felkészülés, munkamorál, no és persze sok szerencse. Az emberek még ma is megállítanak az utcán, az újságírók is folyamatosan keresnek. Valószínűleg azért, mert – ahogy egy riporter mondta nekem – tudok bonyolult dolgokról egyszerűen beszélni.
Elég sok elismerést, kitüntetést kapott: kiváló dolgozó, Magyary Zoltán emlékérem, dísztőr a VPOP-tól, a Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje. Ezek fontosak?
V-N. Sz.: Persze, jólesnek. Csak azt sajnálom, hogy a lovagkeresztet nem vehettem át a Parlamentben, ugyanis előtte egy nappal hívtak föl, amikor én épp az Alpokon keresztül Olaszországba bicikliztem a barátaimmal.
Kedvelték a felettesei?
V-N. Sz.: Visszadumálós voltam, nem tettem szívességet senkinek, de ebből sosem volt problémám, respektáltak. Bár volt olyan főnököm, akinek csak négyszemközt mondhattam el a véleményem, mert nem bírta a nyilvános kritikát, hiú ember volt.
Aztán mégis távoznia kellett, és valószínűleg nem úgy, ahogy azt korábban elképzelte.
V-N. Sz.: Még ma sem tudom, kinek köszönhetem. Van egy üveg whiskym, ha kiderül, elviszem neki. Viccet félretéve, bár nem esett jól, de megkönnyebbültem, hazamentem és aludtam egy jót, amit előtte már jó ideje nem tettem. A vezetés ugyanis sok olyan dolog iránti felelősséget jelent, amire nincs közvetlen ráhatása az embernek.
És átnyergelt a versenyszférába.
V-N. Sz.: Azért félreértés ne essék, ez nem pandúrból rabló szerepkör. A másik oldalon vagyok, de adótanácsadóként – a törvény keretei között – fontos munkát végezhetek. Például egy ügyfelemnek azt tanácsoltam nemrég, hogy fizessen be 30 millió forintot, mert ha nem teszi, az APEH a dupláját róhatja ki rá. De természetesen abban is segítünk a hozzánk fordulóknak, hogy milyen kedvezményekkel élhetnek.
Vannak olyan szokások, amiket nem hozott magával a közszférából?
V-N. Sz.: Itt már magam főzöm a kávét, nincs titkárnőm. Megtanultam bánni a számítógéppel, és megszűnt a „díszpinty”-szerep is, vagyis kevesebb protokollszereplésem van.
[[ Oldaltörés: A vagyonos cukrász, a rokkantnyugdíjas és a magyar mentalitás ]]
Akár közszolgálat, akár versenyszféra: mik a jó adószakértő legfontosabb ismérvei? V-N. Sz.: Az ember nem érthet mindenhez, de a szakterületét naprakészen ismernie kell. És persze legyen átfogó képe a többi adónemről is. Az adóban az az érdekes, hogy önmagában nem alkalmazható, ha úgy tetszik, járulékos jog. Fontos a háttérismeret és a körülmények. Ha megkérdezi tőlem, hogy kell-e ajándékozási illetéket fizetnie, akkor a pontos válaszhoz nekem tudnom kell például, hogy van-e ajándékozási szerződés, szerzői jog által védett dologról van-e szó, a munkaviszony ismérveivel is tisztában kell lennem. Adóval foglalkozó szakemberként átfogó képet kaphat az ember a társadalomról, és olyan dolgokkal is találkozik, amiknek a létezéséről sokan nem is tudnak.
Például?
V-N. Sz.: Az adómentesség kérdésköre igen érdekes példákkal szolgál. A légiirányítóknak például kötelező egy óra monitorra meredést követően egy órára távozni a helyiségből, és pihenőidejük alatt a regenerálódásukhoz szükséges eszközöket kell nekik biztosítani, így az úgynevezett rekreációs pótlék adómentes. Ahogy a stóladíj is, vagyis az egyházi borravaló papokat illető része. De a kompetencia fogalma sem áll távol az adómentességtől: ez ugyanis – többek között – egy vadászati szakkifejezés is, és azt jelenti, hogy a vadász tagdíja erejéig ingyen lőhet a vadra, amennyiben azonban efölötti értékben terít le egy állatot, az ezután meg nem fizetett díj jövedelemnek minősül, adózni kell utána.
Valami szaftosabb sztori az élet iskolájából?
V-N. Sz.: Amikor a hetvenes években a Pénzügyminisztérium szuperrevíziós csoportjának egyik tagja voltam, a magánszférában dolgozó, nagy nevű cukrászok adóeltitkolását lepleztük le. Egy cikkben ugyanis azt olvastuk, hogy egy fővárosi, közkedvelt cukrászmester nyaralóját majdnem kirabolták, és elvitték másfél milliós takarékkönyvét. Gyanús lett a sztori, mert akkoriban ezek a szakemberek igen nagy költségeket könyveltek le, bevételük elenyészőnek tetszett – emellett egy nyaraló és másfél millió igen nagy vagyon volt. Egyik munkatársammal kidolgoztuk azt a technikát, amivel három-négy neves cukrászdában is komoly adóhiányt állapíthattunk meg. Akkoriban fejből tudtam, hogy mi kell a krémeshez, hogyan kell fagylaltot készíteni, és gázzal vagy árammal kifizetődőbb az ostyasütőt üzemeltetni.
Akkor a főzés visszatérő elem az életében. A történet felér egy korabeli vagyonosodási vizsgálattal. A mostani ellenőrzésekkel kapcsolatban városszerte arról beszélnek, hogy nem a megfelelő embereket éri el az APEH.
V-N. Sz.: Az adóhivatalra köpködni mindig népszerű dolog, és persze az is gyakori fordulat a beszélgetésekben, hogy „mindig a kisembert bántják”. Az APEH adatai szerint 20-30 milliós adóhiányokat állapítottak meg egy-egy esetben, ez szerintem nem a kevésbé vagyonos réteg. Három-négy olyan ügyről én is tudok, ahol nem nagy vagyonnal bíró ember találtak meg, de ez nem jelenti azt, hogy ott nem volt semmi gyanús. A „vagyonosodási vizsgálat alá vont suzukis” inkább városi legenda, konkrét információi azonban senkinek sincsenek.
Nem úgy, mint a rokkantnyugdíjasok számáról. Gyakran és szívesen beszél arról, hogy tarthatatlan a jelenlegi helyzet. A törvényi változások is mintha ebbe az irányba mutatnának.
V-N. Sz.: Lesz rehabilitációs járadék, és olyan rendszer lép életbe, amely integrálná a munkaerőpiacra az arra képeseket. De ettől ez még nem jelent kevesebb kiadást az államháztartásnak, csak most majd a szociális büdzséből fedezik. Az, hogy nálunk 800 ezer rokkantnyugdíjas van, nem normális állapot.
Sokaknak ez volt a menekülő útvonal, amikor elveszítették a munkájukat és nem tudtak visszatérni a munkaerőpiacra. Amolyan burkolt állami támogatás lett a rokkantnyugdíj.
V-N. Sz.: A hasonló emlőkön nevelkedett, szintén posztkommunista Szlovákiában vagy Romániában messze nincs ennyi rokkantnyugdíjas, és ez nem is lehet megoldás, hiszen nagyon komoly teher a költségvetésen. Többek között emiatt kell ilyen magas adót fizetnünk, ez pocsékolás. Le kell tisztítani a dolgokat.
Bár az adóreform sarokpontjainak kommunikációja még várat magára, igen sok változás borzolja az adózói kedélyeket. Hiányol valamit?
V-N. Sz.: Január 1-gyel a csehek komoly adócsökkentést és adószerkezet-átalakítást hajtottak végre, így bezárult körülöttünk a kör. Bár mi is tőkebehozatalra szoruló ország vagyunk, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy régiós szomszédaink jobb feltételeket kínálnak. Amikor egy befektető országot választ, az adókörnyezet szempontja csak a hetedik-nyolcadik helyen van, de amikor már eldönti, hogy melyik régióban nézelődik, rögtön a harmadik-negyedik helyre kerül ez a szempont. Jól kommunikálható és vonzó változás lenne például, ha a társasági adót a magas bevételt produkáló cégek esetében is 16-ról 10 százalékra csökkentenénk – nagyobb lenne a hírértéke, mint a munkaerőt terhelő költségek változásának. Szerkezetátalakításra van szükség.
Ön például megszüntetné az evát és az ekhót is.
V-N. Sz.: Ezek egyes rétegeknek adott kedvezmények. Tudomásul kell venni, hogy ha a kékszeműek kevesebbet fizetnek, akkor a zöld szeműek dupla annyit. Át kellene alakítani az adószerkezetet, de még a 2005-ös adóreform-bizottság javaslatait sem fogadták el, kérdés, hogy most mire mennek. Az elmúlt években hebehurgya kormányzati intézkedések születtek az adót érintően: a Közlönyben számtalan olyan rendelkezés van (életbe nem lépett törvények), amely arról tanúskodik, hogy nem átgondolt koncepció mentén döntöttek.
Szerény körülmények között nőtt fel, nyaranta dolgozott. Onnan is van rálátása a magyar társadalomra, ahova eljutott?
V-N. Sz.: Amikor a családommal evezni megyek, akkor látom a körülöttem lévő világot. S ahogy a lányom mondta, minél feljebb megyünk a folyón, annál kevesebb foguk van az embereknek. Tudom, hogy vannak nagyon nehéz körülmények között élők, de azt is gondolom, hogy az ország messze nincs olyan rossz állapotban, mint amilyen rossz hangulatban vannak az emberek. Nekem annak idején két jutalmamat kellett félretennem, hogy képmagnót vegyek, ma már mindenkinek van. Húsz évvel ezelőtt egymillió autó volt az országban, ma három millió van. Ezek tények. Bár nem szeretem a nemzeti alapon osztogatott jelzőket, mégis úgy vélem, hogy mi magyarok nem tudjuk értékelni, amink van, amit elértünk. Sokat fejlődtünk az elmúlt években, semmi nem indokolja ezt a síri hangulatot. Persze az átalakulás veszteseinek felemeléséhez társadalmi összefogás és cselekvés szükséges.
Bér
Nyugdíj
Osztalék
Ingatlan illeték
