hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

ÁSZ: megalapozatlan minden adóteher-mérséklő elgondolás

  • adozona.hu

Az 1988 óta működő, közel húsz éves hazai adórendszer megérett egy olyan átfogó modernizációra, amely egyidejűleg tud megbízható választ adni a nemzetközi adóverseny kihívásaira, képes megfelelni a költségvetés bevételi várakozásainak, helyes irányba orientálni a gazdasági szereplők döntéseit és a mainál igazságosabb közteherelosztást biztosíthat – állapítja meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nemrégiben kiadott elemzésében.

Az ÁSZ – eddigi gyakorlatától eltérően – a költségvetés véleményezése mellett kiadott egy alternatív makrogazdasági pályát felrajzoló tanulmányt, amelyben elemezték az adórendszert is, azt vizsgálva, hogy a változása milyen hatást gyakorol az államháztartási egyensúlyra.

Ennek alapján az ÁSZ megállapítja, hogy a 2008-2011 között teljesítendő feladatok, valamint a költségvetés helyzetének ismeretében megalapozatlan minden, a GDP arányában számolt adóteher-mérséklő elgondolás. Ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a terhek elosztásán változtatni kell. Ilyen struktúraváltoztatás lehet az élőmunka, a fogyasztás, valamint a tőke teherviselése közötti arány módosítása, a vállalkozási tevékenység eredményének adóztatásában a „különadó” megszüntetése, illetve az adóztatási jog központi, regionális és helyi szintek közötti elosztásának újragondolása.

Az ÁSZ a munkáltatók élőmunka-terheinek mérséklését tartaná kívánatos iránynak, s arra is felhívja a figyelmet, hogy bár ez önmagában nem garantálja a foglalkoztatási mutatók javulását, nélküle biztos nem lesz változás. Ellentételeként azonban a tőke és a tőkejövedelmek adóterhelését, valamint a környezetkárosító tevékenységek közterheit növelni kellene.

A fogyasztás adóterhelésének „lebegtetett” növelési szándékát aggályosnak és a hazai vállalkozásokat (a belső piacra termelés és fizetőképes kereslet korlátai miatt), valamint a társadalmat érintő hatásai miatt veszélyesnek tartja az ÁSZ.

A vállalkozási tevékenység eredményének adóztatásában az úgynevezett „külön adó” megszüntetését megfontolandónak véli a számvevőszék, hiszen a 2006-ban befolyó 41,3 milliárd forint külön adó 53,5 százalékát a hazai vállalkozások fizették. Az így kieső bevételek pótlására a társaságok adózás előtti eredményét módosító – igencsak engedékeny – szabályok felülvizsgálatát is javasolja. 

Az elemzés rámutat, hogy az előttünk járó országokban lényeges különbség van az adóztatási jog központi, regionális és helyi szintek közötti elosztásában, s ennek hazai vizsgálatát, illetve az önkormányzatok saját döntésen alapuló adóztatási jogának szélesítését szorgalmazná. Az ÁSZ úgy véli, a megújítás előtt álló értékalapú ingatlanadót önkormányzati hatáskörben kellene beszedni, és – a jelenleginél alacsonyabb adóteherrel – a vállalkozások és az önkormányzatok kölcsönös érdekeltségét kifejező iparűzési adót is fenn kellene tartani.



A számvevőszék kiemelt adónemekre végzett – nemzetközi gyakorlatot követő – teljességvizsgálatára hivatkozva megjegyzi, hogy hazai viszonyaink között hiányzik az adó- és járulékbevételek egységes elvek szerint készített információs bázisa, valamint egy általános érvénnyel elfogadott módszertan az adórendszer hatékonyságának egyértelmű minősítéséhez, illetve a kapott eredmények nemzetközi összehasonlíthatóságához. 

Az ÁSZ úgy véli, a közteherviselési rendszer modernizációját össze kell kapcsolni a hazai támogatáspolitika felülvizsgálatával, illetve a támogatáspolitikai elvek új alapokra helyezésével. E véleményét az állami és önkormányzati támogatáspolitika 2004-2006. évi tapasztalataira – korlátozott átláthatóságra és alacsony hatékonyságra – alapozza. Az átalakítás időszerűségét támasztják alá a Nemzeti Fejlesztési Terv I. és az Új Magyarország Fejlesztési Program keretében megítélt támogatások felhasználásának tapasztalatai is – jegyzi meg a számvevőszék elemzésében.

Az adómodernizáció nem lehet kampányszerű, átfogó helyzetértékelésre, a társadalompolitikai és gazdaságfejlesztési érdekek világos megfogalmazására van szükség – véli az elemzés. Csak ezekre támaszkodva – széles szakmai bázison nyugvó előkészítő munkát feltételezve – van remény egy újabb, hosszú távon is működőképes adórendszer kialakítására. Egy pillanatra sem feledhető, hogy az adózás nem cél, hanem eszköz a társadalompolitikai, a gazdaságfejlesztési és a költségvetési célok szolgálatában – emeli ki a számvevőszék.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink