hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ki támogatná az egységes adóalapot?

  • adozona.hu

A megkérdezettek többsége támogatná a társaságiadó-alap unión belüli egységesítését - derül ki egy felmérésből, melynek részleteiről László Csaba volt pénzügyminiszter, a KPMG Tanácsadó Kft. partnere számol be.

A válaszokból kiderül: a cégek sokkal inkább támogatnák az adóalap-konszolidációt, mint a tagállamok pénzügyminiszterei. Júniusban ugyanis, amikor a tárcák vezetői hivatalosan első alkalommal tárgyaltak az adóalap-harmonizációról, csak 12 ország volt az egységesítés mellett, nyolcan ellene, hét tagállam (köztük Magyarország) pedig újabb részletekre várva további egyeztetésekre rendezkedett be.

Ahány ház, annyi szokás: jelenleg az unióban 27-féle módon számítják a társasági adó alapját, ami az óriási adminisztráció miatt hátrányos helyzetbe hozza a cégeket-leányvállalatokat egyidejűleg több tagállamban működtető társaságokat azokkal szemben, akik egyetlen országban tevékenykednek. Az sem lényegtelen, hogy az eltérő adóalapok következtében - pusztán az adókulcsok alapján - lehetetlen a tényleges adóterhelés összevetése. Ez vezette Kovács Lászlót, az EU adó- és vámügyi biztosát (de évekkel korábban már elődjét, a holland Frits Bolkesteint is) az adóalap-harmonizáció előkészítésére. A biztos jövőre terjesztené az Európai Bizottság (EB) elé a jogszabályjavaslatot.

A cikk folytatását olvassa el a HVG csütörtöki számában!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink