További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cégautó-adó kalkulátor

  • dr. Marosi Andrea
15691

A cégautó-adó kalkulátor a cégautó-adó (személyi jövedelemadó) havi összegének meghatározására szolgál és tájékoztat az egyéb terhekről, valamint kiszámítja az éves várható költségeket is.

A cégautó magáncélú használatára tekintettel a kifizetőnek cégautó-adót kell fizetnie, amelynek mértékéről, illetve az egyéb várható terhekről tájékoztatást kaphat a kalkulátorunk segítségével. Az adófizetési kötelezettség akkor is felmerül, ha a cégautó magáncélú használatának akár csak a lehetősége is fennáll, vagyis nem tiltották azt meg. A cégautó magáncélú használatának (használhatóságának) tiltására nem elég belső szabályzatot készíteni, hanem a magáncélú és az üzleti célú használatot útnyilvántartás vezetésével kell dokumentálni.

Magáncélú használatról akkor beszélhetünk, ha bármely körülmény vagy dokumentum alapján megállapítható, hogy a cégautót magánszemély vagy magánszemélyek - akár állandó, akár eseti jelleggel - személyes célra is használják illetve használhatják. Az adókötelezettség megítélése szempontjából nagyon fontos a személygépkocsi tárolásának helye, illetve a kifizető belső szabályzata, a használatra kötött szerződés, és az útnyilvántartás vezetése. Személyes használatnak minősül például a lakóhelyről a munkahelyre történő bejárás, kivéve, ha az említett útvonalon történő használat kiküldetés vagy külszolgálat keretében történik. 

A cégautó jelenlegi mértékei 2005. január 1-től érvényesek.  A cégautó-adót a kifizetőnek havonta kell megállapítania, valamint a tárgyhónapot követő hónap 12-éig kell kifizetnie, illetve kell bevallania a kötelezettségei között. Az adókötelezettség tekintetében minden olyan hónap, amelyben a kifizető - bármely rövid időtartamra - magáncélra használta az autót , egész hónapnak számít. 

Fontos szabály, hogy a cégautó-adó nem „éves adótétel”, azokra a hónapokra kell fizetni, amikor a magánhasználat miatt természetbeni juttatás történik. Ha például a cég tulajdonában lévő személygépkocsit 11 hónapig kizárólag hivatali célra használják és ezt vonatkozó dokumentumok is igazolják, egy hónapban pedig olyan magánhasználat történik, amelynek ellenértékét nem téríti meg a használó, akkor 11 hónapra nem kell adót fizetni, egyre viszont igen. Abban az esetben nem kell egész évre cégautó-adót fizetni, ha az adott egy hónapban a magánhasználat ellenértékét kifizeti az autót használó.

hirdetés

A cégautó utáni egyéb terhek:
- Százalékos egészségügyi hozzájárulás:             a cégautó adó 25 %-a
- Munkaadói járulék  (munkaviszony keretében): a cégautó adó 25 %-ának 3 %-a 

Az gazdasági döntés, hogy egy vállalat fizeti-e a cégautó-adót, vagy sem. A vállalaton belüli szabályozás kidolgozható, a menetlevelek vezetése megoldható. A problémát inkább az jelenthet, hogy valós adatok kerülnek-e a menetlevelekbe, életszerű-e, hogy éveken át egy kilométer magánhasználat sem merült fel. A cégautó-adó fizetése talán az adókockázat lényeges csökkentése miatt  javasolható. Emellett egyszerűsödik még a személygépkocsi elszámolása is, legálisan érvényesíthetők a juttatási célú kedvezmények és egy későbbi munkaügyi vita sem okozhat kínos meglepetést a személygépkocsit biztosító cégnek.

Nem kell viszont cégautó-adót fizetni – többek között:

- ha a kifizető ellenérték fejében adta a személygépkocsit magánszemély használatába, feltéve, hogy a használat havi díja (például a bérleti díjnak, a lízingdíjnak) eléri a cégautó-adó havi mértékét és a személygépkocsi üzemeltetésének összes költségét és közterheit az adott hónapban kizárólag a személygépkocsit használó magánszemély viseli;

- ha a személygépkocsit átalányadózást alkalmazó egyéni vállalkozó üzemelteti, illetve amelyet vállalkozói jövedelem szerinti adózást alkalmazó egyéni vállalkozó üzemeltet, kivéve azt az időszakot, amelyre vonatkozóan az értékcsökkenési leírást, a bérleti díjat költségként számolja el;

- megkülönböztető jelzést adó készülékkel vagy figyelmeztető jelzést adó készülékkel felszerelt gépkocsik esetében,

- egyház, egyházi karitatív szervezet kizárólag alapfeladatai ellátásához használt gépkocsik esetében, 

- postai szolgáltatás, közműhiba-elhárítás, kegyeleti szolgáltatás céljából üzemeltetett gépkocsiknál.

Cégautó-adó nem érinti továbbá az EVA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozót, jogi személyt, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot, annak magánszemély tagját, valamint volt tagját (örökösét).

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X