További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kicsi nem szép

  • lapszemle
963

Bár rövid távon a konvergenciaprogram kényszerei miatt nincs remény az adók csökkentésére, van terepe az ésszerűsítésnek, például a bagatelladók összevonásának – véli a cikk szerzője, László Csaba, korábbi pénzügyminiszter.

Nemzetközi összehasonlításban a magyar adóigazgatás nem tekinthető drágának, az üzleti szféra adózással kapcsolatos költségeire viszont még becslések sincsenek. Holott nagyobb cégeknél, főként a pénzügyi szférában, ma már komoly erőforrásokat kell áldozni az adózással kapcsolatos feladatokra. A közvetlen költségek mellett azonban valószínűleg még fontosabb a menedzsment erre elvesztegetett ideje, energiája, illetve az a többletbírság és pótlék, amit a - legtöbbször nem szándékosan - elkövetett hibák miatt le kell róni. A szabályokat természetesen mindenkinek be kell tartani, de még az adózás rendjéről szóló törvény is elismeri azt a körülményt, hogy az adózó nem köteles aránytalan erőfeszítésre az adójogszabályok végrehajtása során. Adószakértők a megmondhatói: akadnak programozási hiba miatt keletkezett, nem szándékolt százmilliós adóhiányok.

Minél bonyolultabb az adórendszer, minél több az értelmezési probléma, annál nehezebb a legjobb szándék mellett is megfelelni az adótörvények követelményeinek. A Magyarországon kihirdetett mintegy 1100 oldalnyi adótörvény mellett ma már az EU-jogot is közvetlenül kell alkalmazni, de az igazán gondos adózók jól teszik, ha szorgalmasan olvasgatják az Európai Bíróság döntéseit is, mert ezeknek is lehet - akár közvetlen - kihatásuk a magyar adófizetőkre. Márpedig ezekből a döntésekből is szinte minden hétre jut egy.

A szolgáltatásaikat ajánló adótanácsadók ügyfeleiknek elrettentésképpen szokták megemlíteni, hogy Magyarországon kéttucatnyi közterhet kell fizetni. Európában háromféle adójával Norvégia különcnek számít, s az országok többségében 15-40 közé esik az adófajták száma (lásd táblázatunkat). Így akár nyugodtan hátra is dőlhetnénk: nem lógunk ki a sorból, sőt az adóztatásban gyakran pozitív példaként emlegetett Szlovákiához, Romániához és Lengyelországhoz képest még jól is állunk. Ennyire azonban nem egyszerű a helyzet. A versenyképesség felől közelítve a kéttucatnyi adó is sok. Ha már az adó rövid távon nem csökkenthető, legalább az adórendszer leegyszerűsítését kellene megkísérelni. A "kevés és áttekinthető" adó jelszava egyaránt zene lenne minden jövőbeli befektető és már itt lévő vállalkozó fülének.

A folytatásból megtudhatja, hogy lehetne egyszerűsíteni az adórenszert. A cikket a hvg 25. számában olvashatja.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Adóspórolós a könyvelője? Könyvelő és pénzügyi képzések Számviteli állások

Kérdések és válaszok

EU-s magánszemélynek kifizetői kifizetés

Surányi Imréné

adószakértő

Alkalmi munka

Angyal József

okleveles adószakértő

Osztalék és adója

Angyal József

okleveles adószakértő

2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X