Négy év börtön adócsalásért
Évek alatt 13,7 millió liternyi repülőgép-üzemanyagot értékesített szabálytalanul egy kecskeméti cég, ezzel több mint 1,3 milliárd forint adóhiányt okozva; több rendbeli adócsalásért jogerősen a kft. tulajdonosát négy év, a vállalkozás ügyvezetőjét két év börtönbüntetéssel sújtotta szerdán a Szegedi Ítélőtábla.
Az ítélet szerint Vlaszák Lajos 1993. december 1-jén alapította meg a Business Air Kft.-t, amely neve később Business Air Hungary Kereskedelmi Kft.-re változott, és 2000. november 23-a óta felszámolás alatt áll. A társaság tevékenységeként - számos egyéb mellett – bejegyezték még a nem menetrendszerű légi személyszállítást, légi teherszállítást, repülőterek üzemeltetését, valamint a légiforgalmi szolgáltatást is.
A vállalkozás 1995 és 1998 között 15 263 millió liter üzemanyagot vett, de ebből legfeljebb 1588 millió litert tudott felhasználni. A fennmaradó, mintegy 13,7 millió liternyi üzemanyagot a kft. ismeretlen körülmények között értékesítette. Mivel a cég a beszerzett kerozinból legalább ekkora mennyiséget nem a fogyasztási adóról szóló rendelkezésnek megfelelően használt fel, a fogyasztási adót 1996 márciusáig jogosulatlanul igényelte vissza, illetve ezt követően a fogyasztási adót jogellenesen nem fizette meg. Így a cégnek 1995 augusztusától 1998 márciusáig 900,8 millió fogyasztási adóhiánya keletkezett. Emellett a társaságnak működése során 349,6 millió forint általános forgalmi és 89,6 millió társasági adó hiánya keletkezett, vagyis a teljes adóhiány meghaladta az 1,3 milliárd forintot.
A tulajdonos és a másodrendű vádlott ügyvezető a cég irányítóiként tisztában voltak azzal, hogy a fogyasztási adótól mentesen beszerzett üzemanyagot nagyobb részben nem a repülés során használták fel. Ennek ellenére a hatóságoknak ezzel ellentétes nyilatkozatokat tettek, így az állami költségvetést megillető bevételt három adónemben csökkentették.
A bíróság Vlaszák Lajost három rendbeli, társtettességben elkövetett, adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettében és két rendbeli, társtettességben elkövetett, adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért négy év börtönbüntetésre ítélte. Az ügy másodrendű vádlottja, Szalai Sándor ügyvezető ugyanezen bűncselekményekért két év börtönbüntetést kapott.
Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.
Válasszon csomagajánlataink közül:
12 hónapos Adózóna előfizetés
9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
Mit tartalmaz a csomag?
Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:
- » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
- » Jogesetek, bírósági iránymutatások
- » Törvényjavaslatok és azok indokolása
- » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
- » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
- » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
- » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
- » Jogszabályok szakértői kommentárjai
- » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
11 990 Ft+áfa

- » 2012-es HVG ADÓ különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG TB különszám

- » 2012-es HVG TB különszám
12 hónapos Adózóna előfizetés
2012-es HVG ADÓ különszám
2012-es HVG TB különszám
14 490 Ft+áfa