További témák
hirdetés
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vámosi szerint adóchartára van szükség

  • MTI
571

Szükség lenne egy olyan adócharta létrehozására, amely rögzíti, hogy 39 százalék feletti adócentralizációt csak kétharmados többséggel lehet bevezetni, és évközben csak kivételes esetben módosíthatók az adótörvények - javasolta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst and Young adószakértője.

Az Ernst and Young adószakértője kezdeményezte azt is, hogy adótörvény módosítás esetén a kihirdetés a hatálybalépést megelőző 60 napon történjen meg, szemben a jelenlegi 45 nappal. Az ismert adószakértő szerint átgondolt jogalkotásra van szükség, ami az elmúlt években nem jellemezte a kormányt: 2004-ben 9 alkalommal, 2005-ben 12 alkalommal, 2006-ban pedig 4 alkalommal módosította a személyi jövedelemadó törvényt. Az adózásról szóló törvény változtatása is meglehetősen gyakori volt: 2004-ben 4 alkalommal, 2005-ben 10 alkalommal, tavaly ugyancsak 4 alkalommal módosult a törvény. 

A magyar adórendszer helyzetét elemezve Vámosi-Nagy Szabolcs egyetértett László Csabával abban, hogy kevesen fizetnek sok adót, ez szerinte részben abból adódik, hogy 2002-ben a szakma véleménye ellenére eltörölték a minimálbér után fizetendő személyi jövedelemadót (szja-t). Ebből következik, hogy a jelenleg nem adózók 30 százaléka minimálbéres - fűzte hozzá az adószakértő.

hirdetés

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény

Angyal József

okleveles adószakértő

Bérkompenzáció 2012

Angyal József

okleveles adószakértő

Külföldi fuvarozó, magyar megrendelő

Csobánczy Péter

adószakértő

hirdetés
2012 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 1 2 3 4
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X