További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfa

  • dr. Marosi Andrea
20703

Az áfatörvényben a legjelentősebb változások 2004. május elsején történtek Magyarországon, mivel ebben az időpontban csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ezután már nem voltak generális változások, csupán kisebb kiigazításokra, módosításokra került sor. Mivel 2006 januárjában és szeptemberében is – az államháztartás egyensúlyát javító törvénycsomag részeként – lépett hatályba több módosítás, így januártól csupán néhány területet érint a változtatás. Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény és 2007. évi változásai az alábbiakban olvashatóak.

Az általános forgalmi adó (áfa) mértékében a változás a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem 2007 januárjától, hanem 2006 szeptemberétől hatályos. Ez alapján megszűnt a 15 százalékos kedvezményes mérték és a korábban ide tartozó termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások a 20 százalékos kulccsal adóznak. Az ötszázalékos kedvezményes adómérték alá tartozó ügyletek köre azonban nem változott. 

Január elsejétől megváltozott az áfatörvény 2-es számú mellékletében felsorolt tárgyi adómentes ügyletek köre. Kikerült e körből az engedményezés, ha az adóalanyok faktorcégre engedményezik a követelést a követelésvásárlási szerződés alapján. Az ügylethez kapcsolódóan – a korábban arányosítás alá vont – számlán feltüntetett áfa tartalma most levonható, mivel ettől az időponttól a faktorálással egybekötött engedményezés nem minősül szolgáltatásnyújtásnak [9. § (2)], nem tartozik az áfatörvény tárgyi hatálya alá. A korábbi időszak szabályozása viszont változatlan maradt!

Kedvezően változott a számlák kötelező adattartalma, amelyet a 77/388/EGK irányelv határoz meg. Ez kevesebb adat feltüntetését írja elő, mint a korábbi hazai szabályok. Nem szükséges külön feltüntetni a teljesítés dátumát abban az esetben, ha az jelentősen nem tér el a kiállítás dátumától. A továbbiakban a kiállítás dátuma vehető figyelembe teljesítés időpontjaként. A helyesbítő számla kiállításánál viszont nem lehet eltekinteni az eredeti teljesítési időpont megjelentetésétől.

Nem kötelező feltüntetni továbbá a fizetési mód és a fizetési határidő adatait sem. Az utóbbi feltüntetése mégis célszerű, mivel a késedelmes fizetések esetén a késedelmi kamat meghatározásához szükséges ez az adat. Amennyiben a számlán nem szerepel a fizetési határidő, akkor az a szerződésekből, megállapodásokból állapítható meg. Az egyszerűsítés lehetőségének nem következménye tehát, hogy a korábban alkalmazott számlaformátumok ne felelnének meg az előírásoknak, csupán néhány rovat kitöltése már nem kötelező.

Szigorúbb számlahasználat

Ismét szigorodtak viszont a nyomdai úton előállított számlák felhasználásának szabályai. A nyomdák kizárólag az APEH által meghatározott sorszám-tartományokban állíthatnak elő nyomtatványokat számlázáshoz és nyugtaadáshoz. A sorszámtartományt írásos kérelem alapján határozza meg az adóhivatal. Az APEH rendszeresen köteles közzétenni a kiadott sorszámtartományokat, bizonylatfajtánként meghatározva, hogy mely adóalany állíthatja azt elő. A forgalmazók kizárólag az új típusú nyomtatványokat forgalmazhatják 2007. június 30-tól. A 2007 első félévében értékesített számlák esetén fel kell tüntetnie a forgalmazónak (értékesítőnek), hogy azt mely évben állították elő. 

Amennyiben 2007. január elsejét megelőző szabály szerint állították elő a számlát, akkor annak használata december 31-éig jogszerű. A fel nem használt bizonylatokat 2008. január 31-ig selejtezni kell. Amennyiben a számlakibocsátó által kiállított számla 2008. január elseje után nem felel meg a jogszabályi követelményeknek – valós termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás alkalmával –, akkor a kiállító a felelős az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) szabályai alapján, amely mulasztási bírság kiszabását írja elő. Korábban a befogadót szankcionálták emiatt.

A folyamatos termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás szabályai kiterjednek most már a villamosenergia-termelés következtében melléktermékként létrejövő hőenergia értékesítése esetén is, még abban az esetben is, ha az nem közüzemi szerződés alapján kerül teljesítésre. Így egységes lett a villamos energia értékesítésének szabályaival, amelyet már korábban nevesített a törvény.

Leggyakoribb kérdések, problémák 

Nagy figyelmet kell fordítani arra a változásra, hogy 2007. január 1-től Románia és Bulgária az Európai Unió tagállama lett. Ettől az időponttól ezen államok vonatkozásában is az uniós szabályok érvényesek, nem pedig a korábbi, harmadik ország területén bejegyzett adózókra vonatkozó előírások. Tehát az új tagországok felé történő termékértékesítések és szolgáltatások exportjára és importjára is csak érvényes uniós adószám birtokában kerülhet sor. További ellenőrzést igényel annak az egyszerűsítési szabálynak az alkalmazhatósága, amely szerint a vevő kötelezett az adó felszámítására és az előírt feltételek teljesülése esetén annak levonására (fordított adózás) az EU területén. Erre csupán akkor nyílik lehetőség, ha a megrendelő is rendelkezik érvényes uniós adószámmal.

Az adószámok érvényességét minden esetben célszerű vizsgálni az APEH honlapján és az innen elérhető „közösségi adószámok megerősítése” menüpontból vagy a http://www.europa.eu.int/vies címen. A két új tagállam tekintetében figyelni kell az ide vonatkozó átmeneti rendelkezéseket is.

Tippek, ötletek 

A fentiek alapján jól látható, hogy amennyiben lehetőség van rá, célszerű számítógéppel előállítani a számlákat, mert azok előállítási, alkalmazási szabályai rugalmasabbak és kevesebb háttérnyilvántartással oldhatóak meg. A teljes körűen tesztelt programok alkalmazása esetén formai hibák nem fordulhatnak elő.

Fő szabályként a tárgyi adómentes (2. sz. melléklet 9–10. pont) tevékenységek közé sorolták be a lakásszövetkezeti tulajdonhasználat-biztosítást. A január elsejétől hatályba lépő rendelkezést július elsejétől kell alkalmazni, de az adóalany dönthet úgy is, hogy akár már január elsejétől eszerint jár el. Erről a döntéséről január 31-ig nyilatkozatot kellett benyújtania az adóhatósághoz. Az esetlegesen 2006-ban levont előzetesen felszámított adó összegére, amely pótlólag visszafizetendővé vált. Február 28-ig pótlékmentes önellenőrzésre volt lehetőség. Lehetőségük van a lakásszövetkezeteknek is a tárgyi adómentes besorolás helyett az általános szabályok szerinti adózás választására.


Szilágyi Miklósné
okleveles forgalmi adószakértő
MOKLASZ alelnök



hirdetés

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Klubkártya

9 990 Ft+áfa HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » HVG Klubkártyával 7 490 Forint + áfa

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

11 990 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

2012-es HVG TB különszám

11 990 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám

2 hétig ingyen

12 hónapos Adózóna előfizetés

HVG Adószám 2012

2012-es HVG ADÓ különszám

2012-es HVG TB különszám

14 490 Ft+áfa

Mit tartalmaz a csomag?

Az előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk:

  • » Online jogtárszolgáltatás a következő jogterületeken:adójog; számviteli szabályok; társasági jog; munkajog; vámjog; devizajog; társadalombiztosítási jog
  • » Jogesetek, bírósági iránymutatások
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » SZAKMA számviteli kérdés-válasz adatbázis
  • » Adó- és Ellenőrzési Értesítő kérdései és válaszai (2010-ig)
  • » Adó- és Vám Értesítő kérdései és válaszai (2011-től)
  • » Adózással kapcsolatos hasznos, praktikus cikkek
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » 2012-es HVG TB különszám
  • » 2012-es HVG ADÓ különszám

2 hétig ingyen


HVG HIRDETÉSFELHŐ

Adótanácsadó, könyvelő képzés Könyvelő és pénzügyi képzések Adóspórolós a könyvelője? Számviteli állások Ingyenes céginformáció Új Munka Törvénykönyve

Kérdések és válaszok

Faház, mint kisvállalkozói kedvezmény?

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Szolgáltatásnyújtás

Szolnoki Béla

könyvvizsgáló, adótanácsadó

Élelmiszerlánc-felügyeleti díj

Siklós Márta

adótanácsadó, könyvvizsgáló

LeitnerLeitner

hirdetés
2012 május
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X