hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Horvát gazdasági miniszter: a kereskedők az euró átváltásával próbálják meg becsapni a vásárlókat

  • MTI

A kereskedelmi láncok hónapról hónapra emelik az árakat, most pedig az euró átváltásánál próbálják meg becsapni a vásárlókat – jelentette ki Davor Filipovic gazdasági miniszter kedden, az említett láncok vezetőivel tartott találkozót követően, közölte az MTI.

Horvátország január 1-jén csatlakozott az euróövezethez. Sajtóhírek szerint a legtöbb kereskedelmi lánc felfelé kerekítette az árakat az átváltás során, de nem csak a kereskedők, hanem a vállalkozók és a különböző szolgáltatók is, akik 10-15 százalékkal emelték a díjaikon.

A tárcavezető sajtótájékoztatóján kiemelte: az infláció 13,5 százalék, amire legnagyobb hatással az élelmiszerek és az alkoholmentes italok ára van hatással.

„Mindenkinek mondom, aki az állampolgárok rovására akarja felhasználni az átváltást, hogy ez nem fog működni" – húzta alá.

Hozzátette: partnerként tekintenek a kiskereskedelmi láncokra, és jóhiszeműen jártak el, de erre nem számítottak.

Elmondta, hogy egy találkozón megkérdezett kereskedőket arról: miért nem csökkentették az árakat, miután az üzemanyagok ára olcsóbb lett, miért nem hat az áraikra, hogy Szlovéniában az elektromos áram ára 60 százalékkal drágább, mint Horvátországban. Szavai szerint egyik kérdésére sem kapott választ.

A miniszter bejelentette, hogy kereskedelmi felügyelőség és a fogyasztóvédelmi szervezetek már a terepen vannak, és hamarosan pontos jelentést adnak.

A lehetséges lépésekkel kapcsolatban elmondta: a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatti úgynevezett feketelistától az árak széleskörű befagyasztásáig, minden terítéken van.

„A válság terhét mindenkinek viselnie kell" – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy a válságban valaki a nyereségét próbálja meg növelni az állampolgárok terhére.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény saját jogon

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink