hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vizsgálat indul a Ryanair ammáni járatán történtek miatt

  • MTI

Azonnali vizsgálatot rendelt el a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a Ryanair egyik járatán történtek miatt – közölte a Miniszterelnökség.

A vizsgálatot a július 27-ei, 5096-os (Ammán-Budapest) járata miatt indították, a fogyasztóvédelmi vizsgálat során a hatóság feladata feltárni, hogy a légitársaság megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleit és eleget tett-e a segítségnyújtási kötelezettségének – írja közleményében a Miniszterelnökség.

Az Index.hu-nak nyilatkozó egyik utas azt mondta, a viharos időjárás miatt a gép Budapest helyett Pozsonyban szállt le. Az utasoknak azt mondták, busszal szállítják át őket Budapestre, de ez végül nem történt meg, az utasoknak egyénileg kellett Budapestre utazniuk a szlovák fővárosból.

A Miniszterelnökség hangsúlyozza, minden esetben szigorúan fellép az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Vagyonkezelő cég - kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Napidíjfizetés étkezési számla mellett

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink