hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Változik az italkínálat a vendéglátásban

  • adozona.hu

Legkésőbb augusztus elsejétől bővülhet a vendéglátóhelyek italkínálata: eddig kell ugyanis összhangba hozni a szerződési gyakorlatokat a kereskedelmi törvény új szabályaival. A legnagyobb beszállítókkal – főszabály szerint – immár nem köthetőek kizárólagos szerződések, emellett minden vendéglátóhely köteles legalább két különböző gyártó termékeit kínálni a fogyasztóknak, emlékeztet honlapján a GVH.

Az Országgyűlés tavaly decemberben módosította a kereskedelmi törvényt annak érdekében, hogy visszaszorítsa a hazai vendéglátóiparban a kizárólagos italbeszerzési szerződéseket, valamint elősegítse a kisebb italgyártók piacra lépését. A jogszabályi változások alapján a vendéglátósoknak egyes italkategóriákban (például sör, üdítő, ásványvíz) legalább két különböző gyártó termékeit kell kínálniuk. A fogyasztók választási lehetőségei így várhatóan bővülnek a jövőben, amely serkentőleg hat a piacra.  A másik lényeges újdonság, hogy a vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80 százalékát szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ezen rendelkezés alól csupán a csapolt sör lehet kivétel, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését, emlékeztet a GVH.

Fontos, hogy a kizárólagossági tilalom csak a legnagyobb, úgynevezett jelentős piaci erővel rendelkező italgyártókkal kötött szerződéseket érinti. Ezzel szemben augusztustól minden vendéglátósra kiterjedő, általános kötelezettség, hogy kategóriánként legalább két gyártó termékeit vegye fel az itallapra – vagyis biztosítson márkák közti választási lehetőséget a vendégeknek minden kínált italtípusból.

A korábban megkötött, de az új szabályoknak nem megfelelő jognyilatkozatok – több hónapos türelmi idő után – 2021. augusztus 1-jén végleg hatályukat vesztik: ezen időponttól kezdődően az érintett kizárólagossági megállapodások vagy 80 százalék feletti részesedési megállapodások semmisek. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) figyelmezteti az érintett vendéglátóhelyeket, hogy időben készüljenek fel a jogszabályi változásokra és körültekintően, a törvényi rendelkezéseknek megfelelően járjanak el az italbeszerzésekre vonatkozó szerződések megkötésekor, illetve a beszállítók kiválasztásakor.,

Az új törvényi rendelkezésekbe ütköző magatartások kivizsgálását a jogszabály a GVH hatáskörébe utalja.
A nemzeti versenyhatóság felkészült kibővített feladatkörére, figyelemmel kíséri a hazai vendéglátóipari szektor italbeszerzéseinek alakulását és fellép a jogsértő magatartásokkal szemben, olvasható a hivatal portálján.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény saját jogon

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vagyonkezelő alapítvány

Pölöskei Pálné

adószakértő

Iparűzésiadó-előleg

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink