hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új hitelprogram indulhat az agrárvállalkozások fejlesztésére

  • adozona.hu

Új kamattámogatási hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére – közölte Nagy István agrárminiszter szerdán, az idei AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításon a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.

A miniszter megnyitó beszédében elmondta, hogy 2019 az építkezés évének tekinthető, a fejlődést a vidékfejlesztési program (vp) által már megítélt 620 milliárd beruházási támogatás ösztönzi. Ugyanakkor a tárcavezető szerint az ágazat versenyképességének javítása nemcsak a beruházásokon múlik, ezért készítették elő azt a törvénycsomagot, amelynek köszönhetően idén érdemben gyorsulhat az osztatlan közös földtulajdon felszámolása. Egyebek mellett idén megkezdi működését Nemzeti Öntözési Központ, de 2019-ben fontos feladat lesz a Digitális Agrárstratégia (DAS) elfogadása is – tette hozzá.    

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) elnöke kiemelte, hogy a Hungexpo és a szövetség közötti többéves megállapodásnak köszönhetően mintegy 35 ezer négyzetméteren mutatkozhatnak be az ágazati szereplők a szerdától szombatig tartó szakkiállításon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink