hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új 50 forintosokkal tiszteleg a családok előtt az MNB

  • adozona.hu

Családok éve tiszteletére új 50 forintos forgalmi érme-emlékváltozatot, valamint 10 000 forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank 2018. május 25-én. A különleges forgalmi pénz 2 millió példányban kerül forgalomba, közülük 12 000 érme díszcsomagolt első napi veretként, míg az emlékérmék 5-5 ezer példányban verhetőek – közölte honlapján az MNB.

A kibocsátásra kerülő 50 forintos érmék névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő 50 forintos érme címletoldalával, a tematikus oldalon azonban a megszokott kerecsensólyom helyett a Családok éve program logója szerepel, központjában stilizált családábrázolással. A logót körbeveszi a MAGYARORSZÁG felső félkörirat, illetve a 2018-as verési évszám, melyek a Családok éve programot térben és időben elhelyezik.

Az érme tematikus oldalát Kósa István tervezte. Az érme technikai paramétereiben megegyezik a készpénz-forgalomban használt 50 forintos érmékkel: réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült, súlya 7,7 gramm, átmérője 27,4 milliméter, peremvastagsága 1,8 milliméter, széle sima.

Az új 50 forintos forgalmi érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat majd. Forgalomba még nem került, verdefényes érmékhez a gyűjtők a készlet erejéig a Magyar Pénzverő Zrt. Budapest, V. ker. Báthory u. 7. sz. alatti érmeboltjában névértéken juthatnak hozzá. Az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozata 2 millió példányban készül. 12 000 darab elsőnapi (normál verdefényes) veret sorszámozott díszcsomagolásban vásárolható meg a kibocsátás napjától, 2018. május 25-étől a Magyar Pénzverő Zrt. értékesítési csatornáin keresztül, a társaság érmeboltjában, valamint a vállalat honlapján üzemeltetett webáruházban (https://penzvero.hu/).

A kibocsátást követő három hónapban az MNB a lakossági pénztárában (Budapest, V. ker. Kiss Ernő utca 1.) – korlátozott mennyiségben – címletváltás keretében is biztosítja az érméhez való hozzájutást.

A Családok éve program jelentőségére tekintettel az MNB 10 000 forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét is kibocsát az új forgalmi érme emlékváltozattal egyidőben. Az emlékérmék hazánk törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak. Elsődleges szerepük a figyelemfelhívás, a család mint alapvető érték elismerése.

Az emlékérméket Endrődy Zoltán ötvös iparművész tervezte. Mindkét emlékérme azonos érmeképpel jelenik meg, csak értékjelzésükben különböznek.

Az emlékérmék előlapján a Családok éve program kiegészítő arculati elemei, az építőkockák jelennek meg stilizált szív alakba rendezve, ezzel mintegy a családot összefogó erőt jelképezik. A modern, játékos megfogalmazású érmék előlapján találhatóak a kötelező érmeképi elemek, a felső köriratban a 10 000, illetve a 2000 forint értékjelzés, alsó köriratban a Magyarország felirat, az érme középvonalán bal oldalon a 2018-as verési évszám, jobb oldalon a BP. verdejel.

Az emlékérmék hátlapján a Családok éve logójának központi, a családot sematikusan megjelenítő figurája látható. A kiegészítő arculati elemeket alkotó építőkockák mintegy oltalmazó épületként védik, otthonként veszik körbe a családot. Az érmeoldal üzenetét az „épület” alatt található CSALÁDOK ÉVE 2018 felirat teszi teljessé. Az emlékérmét tervező Endrődy Zoltán mesterjegye az „épület” motívumától balra található.

Mindkét emlékérme átmérője 38,61 mm, széle recézett. A 10 000 forint névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből, míg a 2000 forint névértékű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült. A 31,46 gramm súlyú ezüst érme tükörfényes (proof), a 30,8 gramm súlyú színesfém érme selyemfényes (BU) kivitelben készült. Az emlékérmék ezúttal is korlátozott példányszámban jelennek meg: 5–5 ezer darab készíthető belőlük.

Az emlékérmék értékközvetítő és ismeretterjesztő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében, a Családok éve ezüst emlékérme három hónapig, a színesfém emlékérme időkorlát nélkül, a teljes készlet erejéig névértéken vásárolható meg 2018. május 25-étől a Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában (V. ker. Budapest, Báthory u. 7.), illetve a vállalat honlapján üzemeltetett webáruházban (https://penzvero.hu/).

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink