hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Triciklivel jön a postás

  • MTI

Háromkerekű elektromos motorokkal bővítette járműflottáját a Magyar Posta.

A Magyar Posta idén is folytatja az elavult járművei lecserélését, a társaság eddig több mint 500 kézbesítéshez használható járművet vásárolt, több milliárd forint értékben, többek között motorokat, kis- és nagyteherautókat, a beszerzések részeként 23 darab háromkerekű elektromos motorral (tricikli) is bővült a cég flottája – közölte a szolgáltató társaság. 

A  tricikliket december első heteiben a csomaglogisztikai piac legnehezebb időszakában tesztelik. A posta az új típusú járműveket elsősorban Budapesten a nemzetközi küldemények kézbesítésében használja, vidéken pedig a levél- és csomagkézbesítés összevonhatóságát tesztelik az eszközzel. A tricikli óránként maximum 45 kilométeres sebességgel képes haladni, hatótávolsága nagyjából 80 kilométer.

A belföldi online vásárlás december első két hetében a legaktívabb, a posta előrejelzései szerint december 10-én kezdődik a szezon legerősebb hete, amikor naponta 100 ezres nagyságrendben érkeznek csomagok és árutartalmú küldemények a Magyar Posta logisztikai üzemeibe.

A Magyar Posta a karácsonyi csúcsforgalom miatt arra kérte az ügyfeleket, hogy belföldre szánt csomagjaikat legkésőbb december 19-ig adják fel, hogy az biztonsággal megérkezzen a címzetthez. Amennyiben online vásárolnak, figyeljék a webáruházak szállítási idejét, ugyanis a legtöbb webshop kiírja a honlapján, meddig érdemes rendelni, hogy az ünnep előtt odaérjen a termék.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink