hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Többen zárták be a boltot, de kevesebb a felszámolás, a kényszertörlés és a csődeljárás

  • MTI

Tavaly 9,3 százalékkal csökkent a gazdasági társaságokat érintő megszűnési eljárások száma, így hetedével kevesebb nemfizetési eljárást kezdeményeztek – derül ki a Bisnode Magyarország Kft. legfrissebb, tavalyi évről szóló elemzéséből.

A felszámolások mellett a kényszertörlések száma is jelentősen visszaesett: tavaly közel 1100-zal kevesebb felszámolási eljárás és 4100-zal kevesebb kényszertörlés indult, így az előbbiek száma minimálisan haladta csak meg a 6800-at, míg utóbbi megközelítette a 19 ezret.

A felszámolások és kényszertörlések 2014-es tetőzése óta évről évre csökkent ezen két eljárástípus gyakorisága, így számuk 2017 végére összesen 56,9 százalékkal esett vissza.

A csődeljárások száma is további 28 százalékkal csökkent, a 2016-os 50 eljárás helyett mindössze 36 cég kezdeményezett csődeljárást maga ellen. A közel harminc százalékos éves visszaesés 2017 utolsó negyedévének az eredménye, amikor mindössze 4 csődeljárás indult az egy évvel korábban regisztrált 17 helyett.

A végelszámolások száma az utolsó negyedévben 44,9 százalékkal emelkedett 2016 azonos időszakához képest, így éves szinten 17,5 százalékkal több vállalkozás kezdeményezte így a megszűnését. Ezzel a végelszámolás maradt a második legnépszerűbb megszűnési mód évi 10 148 eljárással. Ez az eljárástípus 2015-ben volt a legkevésbé gyakori, majd 2016-ban 9,8 százalékos emelkedést követően 8640-re növekedett - írták.

A tíz legkevésbé kockázatos iparág listáját a Bisnode mutatói alapján a humán egészségügyi, szociális ellátás vezette 2017-ben, második az oktatás, és 3. a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása. A legkockázatosabb iparág az élelmiszeripar, és a gépjárműipar lettek, a vendéglátóipar tavaly elvesztette vezető helyét, és 3. lett.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Készletszámítás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Garanciális munka

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink